Újabb vihar Haider körül
2003. July 09. 16:27
Némi megütközést váltott ki ugyanis, hogy egykor Karintiából elmenekült izraeli állampolgárokat hívott meg, s még inkább az, ahogyan a tartományi sajtószolgálat ezt közreadta.
Az Osztrák Ellenállás Dokumentációs Archívuma (DÖW) "a történelem manipulálását" vetette Haider szemére, mivel a meghívásról szóló bejelentésben a következő állt: olyan egykori karintiaiakról van szó, akik "a második világháború zűrzavarában kivándoroltak".
A DÖW szerint annak, aki a náci terrort "zűrzavarnak" nevezi, nyilván gondot okoz, hogy a történéseket nevükön nevezze. Ez a körülírás jól illeszkedik Haider korábbi kijelentéseihez, így ahhoz, amelyben a harmadik birodalom "tisztességes foglalkoztatás-politikájáról" beszélt.
Az FPÖ országos és tartományi koalíciós partnere, az Osztrák Néppárt helyi szervezete a meghívást Karintia arculata kívánatos korrekciójaként üdvözölte, ám Georg Wurmitzer, a Néppárt tartományi elnöke szintén úgy vélte, hogy a kezdeményezés nem túl hiteles, mert nemigen lehet a vendégeknek megmagyarázni Haider korábbi kijelentéseit.
A Der Standard című liberális lapban szerdán Hans Rauscher neves publicista ugyancsak felidézte Jörg Haider több nagy megütközést kiváltó megnyilvánulását, s emlékeztetett arra, hogy sok zsidót kiirtottak még az előtt, hogy a második világháború megkezdődött, s a még élőket kifosztották és elűzték. Rauscher szerint Haider Izraelben szeretne néhány jó pontot szerezni, miután "elég idétlen módon" kétszer is meglátogatta Szaddam Husszein volt iraki diktátort.
(RTL Klub Online)