Új szakaszban a magyar-amerikai kapcsolatok
2018. January 16. 13:59
Washingtoni tárgyalásai után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, hogy magyar-amerikai kapcsolatok új szakasza kezdődhet, mivel nagyon fontos változások zajlanak az Egyesült Államok külügyminisztériumában.
A miniszter példaként említette, hogy a térségünkért felelős államtitkári pozícióba nevezték ki Wess Mitchellt. A magyar-amerikai kapcsolatrendszer három pilléren nyugszik, s ebből két pillér eddig is kifogástalanul működött - emelte ki Szijjártó Péter. A kiváló gazdasági együttműködés mellett a védelempolitikai együttműködés is kitűnő. A kapcsolatrendszer harmadik, azaz politikai pillére azonban a miniszter szerint eddig nem működött jól. "Számos igaztalan kritikával kellett szembesülnünk, több esetben a megértés hiányát tapasztaltuk magyarországi intézkedések amerikai megítélésében" - fogalmazott és hangsúlyozta, hogy a térségünkért felelős új államtitkár kinevezésével "új fejezetet nyithatunk" a politikai kapcsolatok terén.
Wess Mitchell kinevezésével "új fejezetet nyithatunk" a magyar-amerikai politikai kapcsolatok terén
Szijjártó Péter Washingtonban, rögtön megérkezése után találkozott a régió 15 magyar szervezetének képviselőivel. Másnap folytat megbeszéléseket Wess Mitchellel - "hosszú egyeztetés lesz", fogalmazott a tárcavezető - majd megbeszéléseket folytat Donald Trump elnök nemzetközi tárgyalásokért felelős megbízottjával, Jason Greenblatt-tel és a Nemzetbiztonsági Tanács főigazgatójával, Fiona Hillel is.
MTI/T.D.