Belföldi hírek

H I R D E T É S
2018.01.20. - szombat, Sebestyén napja van.

Külföld

Továbbra is fenyegetést jelent az Iszlám Állam

2017. december 31. 17:25
Továbbra is fenyegetést jelent az Iszlám Állam

Bár felszabadították Irakban és Szíriában az Iszlám Állam terrorszervezet által ellenőrzött területek nagy részét, a magányos merénylők továbbra is fenyegetést jelentenek - közölte N. Rózsa Erzsébet Közel-Kelet-szakértő.

N. Rózsa Erzsébet, a Magyar Tudományos Akadémia világgazdasági intézetének tudományos főmunkatársa kifejtette, hogy az Iszlám Állam a területveszteségek következtében elesett bevételei jelentős részétől, nem tudja finanszírozni a zsoldosokat. Ezért a terrorszervezet harcmodort váltott, megjelentek a magányos farkasoknak nevezett merénylők, akik már nem is biztos, hogy szervezett formában tartoznak az Iszlám Államhoz, lehet, hogy csak szimpatizánsok.

 

Továbbra is fenyegetést jelent az Iszlám Állam

A magányos merénylők továbbra is fenyegetést jelentenek

 

Hozzátette, hogy ez a típusú fenyegetettség nem csökkent, ezt mutatja, hogy a híradások arról szólnak, miként próbálják megvédeni európai nagyvárosokban az ünneplőket. Azt mondta: magának az Iszlám Államnak az eltűnése óriási presztízsveszteség is, mert ilyen transznacionális terrorszervezethez sokan a sikerek miatt csatlakoznak. Jelezte: a terrorszervezetnek a sikerei csúcspontján sem sikerült tömegeket vonzania, noha úgy hirdette magát, hogy "a" kalifátus, amelyhez minden muszlimnak tartoznia kell, ráadásul jó ellátást ígért a harcosok családjainak, jó fizetést a harcosoknak.

 

MTI/T.D.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2018. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu