Török-magyar védelmi együttműködés
2018. March 08. 13:25
Törökország és Magyarország védelmi együttműködésének erősítéséről tanácskozott a két ország védelmi minisztere.
A megbeszélést követően a Honvédelmi Minisztériumban tartott sajtótájékoztatón Simicskó István honvédelmi miniszter elmondta: kiemelt témájuk volt a tömeges illegális migráció és az azzal járó veszélyek, mint a terrorizmus. Simicskó István köszöntet mondott török kollégájának amit ezen a téren Európa, s így Magyarország biztonságáért tettek az elmúlt években.
Kiemelt témájuk volt a tömeges illegális migráció és az azzal járó veszélyek
Törökország napjainkban is négymillió migránst lát el. A migrációs válsághelyzet kezdete óta mintegy 270 ezer szíriai gyermek született Törökországban - fejtette ki Simicskó István. Nurettin Canikli török nemzetvédelmi miniszter hangsúlyozta: támogatják Magyarország illegális bevándorlással kapcsolatos nézetét, s kiemelte: Törökország mindent megtesz, hogy a Magyarországra nehezedő illegális migrációs nyomást enyhítse. Ezért ezen a területen is továbberősítik a két ország között együttműködést - emelte ki.
MTI/T.D.