Tony Blair és az euró szaga
2003. July 07. 10:02
ha az Európai Unió térnyerésének korszakában úgy döntene, hogy nem csatlakozik az Európai Monetáris Unióhoz (EMU), és nem cseréli fel euróra az angol fontot.
A brit euró végtelenbe nyúló ügye talán új fordulatot vesz.
A Brit Munkáspárt liverpooli híveihez intézett beszédében Tony Blair elmondta, Kelet-Európa és a Földközi-tengeri övezet tíz országa történelmi jelentőségű döntéssel határozta el, hogy 2004-ben csatlakozik a közös európai struktúrákhoz, s ennek eredményeképpen Európa jellege alapvető változáson megy át.
- Képzeljük el, hogy ebben a történelmi összefüggésben, amikor az Európai Unió sosem tapasztalt mértékben terjeszkedik, s ennélfogva jelentősen változik, Nagy Britannia megbénítja az új Európát azzal a döntéssel, hogy nem óhajt csatlakozni az euróövezethez. Ezzel óriási diplomáciai bakit követnénk el - mondotta a brit kormányfő.
A közvélemény sem akarja
Megfigyelők szerint Blair kijelentése óvatos puhatolózás az egyre távolodó brit euró-népszavazás ügyének újbóli napirendre vételére. Mint ismeretes, a brit vezetés korábban az úgynevezett öt gazdasági teszt eredményétől tette függővé a font euróra váltását. A június 9-én, Gordon Brown pénzügyminiszter által ismeretett lesújtó eredmények miatt a brit euró sorsáról döntő népszavazást egyelőre levették a napirendről, s eddig nem sok esélye volt annak, hogy a legközelebbi parlamenti választások előtt újból előtérbe kerül a referendum kérdése.
A közvélemény-kutatások eredményei is egyöntetűen azt mutatják, hogy a britek többsége ellenzi az egységes európai valuta bevezetését.
(Ma.hu)