Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.28. - Thursday, Hajnalka napja van.

Külföld

Részvételi csúcs

2003. January 23. 16:48
Részvételi csúcs
Hollandiában - az előzetes végeredmény szerint - a leköszönő koalíció vezető pártja, a Kereszténydemokrata Tömörülés nyerte az előrehozott parlamenti választásokat.
A párt a 150 tagú alsóházban 44 helyet szerzett, így ismét kormányt alakíthat. A hivatalos végeredményt azonban majd csak január 27-én közlik.

A holland választók kilenc hónapon belül immár másodszor járultak az urnákhoz, miután a tavaly júniusban beiktatott kormány belső viszálykodás miatt lemondani kényszerült.

Hollandiában tegnap részvételi csúcs született az alsóházi választásokon. A mélyföldi ország 12 millió szavazásra jogosult polgárának mintegy 80 százaléka járult az urnák elé.

A legtöbben a kereszténydemokratákra, azaz a CDA-ra voksoltak. Másodikként az ellenzék vezető ereje, a Munkapárt végzett 42 mandátummal. A CDA egyik koalícós partnere, jobboldali liberális Néppárt csalódottan kommentálta, hogy 28 helye nem elég a kereszténydemokratákkal tervezett jobbközép-koalícióhoz, így a kormányzati többséghez szükség lesz egy harmadik pártra, amely ezúttal - a jelek szerint - a választásokon 6 mandátumot szerzett D66 baloldali liberális párt lesz.

A tegnapi voksolás nagy vesztese a tavaly májusi választások előtt meggyilkolt jobboldali populista Pim Fortuyn pártja, amely ezúttal alig nyolc helyet szerzett a törvényhozásban. A rendkívüli választásokat épp azért kiírni, mert a Pim Fortuyn pártját képviselő miniszterek viszálykodása miatt a hágai kormány - néhány hónap után - működésképtelenné vált.
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu