Merkel: Németország sokáig nem foglalkozott megfelelően a menekültek témájával
2016. August 31. 08:56
Angela Merkel német kancellár interjút adott egy német lapnak, melyben kijelentette, hogy "túl sokáig mi németek sem vettünk tudomást a problémáról" és arról, hogy "összeurópai megoldásra" van szükség.
Egy évvel ezelőtt, augusztus 31-én, a német kancellár kijelentette, hogy "sikerülni fog, megoldjuk", vagyis Németország megbirkózik a válsággal. Ezt mély meggyőződéssel mondta egy éve, tudatában annak, hogy nagy és nehéz feladat áll előttük. Ugyanakkor nem csak Németországra vonatkozott a többes szám, mivel "nekünk európaiaknak kell gondoskodnunk az uniós külső határok biztosításáról és a mozgás szabadságának megőrzéséről a schengeni övezeten belül". Eddig is törekedtek arra, hogy ne azok kárára segítsenek a menekülteken akik eddig is Németországban éltek, ám belpolitikailag még mindig két fontos feladat van.
Angela Merkel német kancellár
Az egyik a menedékkérők regisztrációja, elhelyezése és a folyamatokat rendező, irányító egyéb mechanizmusok működtetése a helyi közösségek túlterhelése nélkül. A másik feladat ezeknek az "egész más kultúrkörből érkező" embereknek a beillesztése a befogadó társadalomba, ami "minden, csak nem problémamentes". Ám szerinte a terrorizmus nem a menekültekkel érkezett, mivel már eddig is itt volt a legkülönbözőbb formákban. A menekültek "nagyon nagy többsége az erőszak, a gyilkosság, a bombák és a terror elől" menekül, de azért a probléma fenn áll, és fel kell lépni a biztonság megőrzéséért.
/T.D.