Megkezdődött az ASEAN konferencia
2003. June 16. 16:29
Idén a kambodzsai főváros ad otthont a külügyminiszteri tanácskozásnak, amelynek fő témája a többi között a terrorizmus elleni harc lesz. A találkozón részt vesz az amerikai, a kínai, és a japán diplomácia vezetője, valamint az Európai Unió képviselője is.
A délkelet-ázsiai országok szövetsége, az ASEAN külügyminiszterei két napos ülésre érkeztek Phnom Penh-be. A tíz állam képviselői a tanácskozáson foglalkozni kívánnak a terrorizmus-elleni harccal, Észak-Korea nukleáris programjával, valamint a tüdőgyulladás járvány terjedésével. A terrorizmus elleni harccal kapcsolatos hír, hogy Kambodzsa és Thaiföld területén elfogták a Dzsemaia Iszlamija szélsőséges iszlám szervezet néhány tagját.
Hun Szen kambodzsai miniszterelnök: - Rengeteg intézkedést léptettünk életbe, hogy erősítsük a nemzetközi együttműködéseket a terrorizmus ellen. Növekedett a rajtaütés-szerű akciók száma. Terrorista csoportokat számoltunk fel. Minden eddiginél nagyobb gondot fordítunk arra, hogy az egész régióban kiépítsük a terror-ellenes hálózatot.
Az ASEAN találkozót némiképp beárnyékolja, hogy Észak-Korea korábban bejelentette: nem vesz részt a tanácskozáson, mivel arra számít, hogy a nemzetközi fórum elítéli majd az ország atomprogramját. Éles bírálatra számíthat még a myanmari vezetés is, miután világszerte felháborodást váltott ki, hogy az országot irányító katonai junta letartóztatta a Nobel békedíjas Suu Kyi ellenzéki vezetőt.
(MTV)