Martonyi János a német külügyminiszterrel tárgyalt
2013. May 06. 19:46
Guido Westerwellével tartott közös sajtótájékoztatót Martonyí János, amelyen hangsúlyozták: beszéltek a magyar belpolitikai helyzetről, a jelenlegi vitákról is, valamint a kétoldalú gazdasági kapcsolatokról és beruházásokról.
„A kormány azon dolgozik, hogy javuljon a beruházási légkör Magyarországon, fontos, hogy a német befektetők is elégedettek legyenek Magyarországgal” – mondta Martonyi János.
A magyar külügyminiszter azt mondta: a kétoldalú gazdasági kapcsolatok rendkívül jelentősek, és lényeges, hogy továbbra is érkezzenek befektetések az országba.
Guido Westerwelle kiemelte: Magyarország nagy gazdasági kihívásokkal néz szembe, de kölcsönös érdekük, hogy a gazdasági kapcsolatok jól alakuljanak, ezért beszéltek most is a különadóról, és a jövőben is folytatják erről a tárgyalásokat. Hozzáfűzte: csaknem 6000 német érdekeltségű vállalkozás működik Magyarországon, és ezek 300 ezer munkahelyet biztosítanak.
MTI/MCOnet
Fotó: Véssey Endre

Guido Westerwellével tartott közös sajtótájékoztatót Martonyí János külügyminiszter