Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.05.10. - Friday, Ármin napja van.

Külföld

Elhunyt Hontvári - Hont - Mihály

2003. July 21. 16:38
Elhunyt Hontvári - Hont - Mihály
Barát Tamás jelenti New Yorkból: Nagy veszteség érte az amerikai magyarságot.
Az amerikai magyarságot nagy veszteség érte - nyilatkozott tudósítónknak Kövesdy Pál, a new yorki Fészek Klub igazgatóságának elnöke. 76 éves korában elhunyt Hont Mihály, vagy ahogy Magyarországon ismerték Hontvári Mihály.

Kövesdy Pál elmondta: az amerikai magyarok Hont Mihályként ismerték, a new yorki Fészek klub egyik alapítóját, lelkét, közszeretetnek örvendő ügyvezető igazgatóját. Életútja érdekes és változatos volt. Magyarországon egyidejűleg jogot és Zeneakadémiát végzett. Mint énekművész a Honvéd Művészegyüttes-ben és a Vásárhelyi Kórusban működött. Rövid idő alatt kiderült róla, hogy kiváló szervező. Az ötvenes években, kezdetben az Állami Operaház "Gördülő Opera" együttesének volt igazgatója, majd politikai nézetei miatt börtönbe került, s valójában ennek köszönhetően 1957-ben az Egyesült Államokba emigrált. New Yorkban Rockefeller ösztöndíjat kapott, egyetemre járt. Felismerte, hogy operaénekesként későn érkezett, nagy szorgalommal elérte, hogy a világ egyik legnagyobb tőzsdeügynökségének vezető tisztviselője, majd később társtulajdonosa lett.

Több amerikai jótékonysági és kulturális intézmények volt létrehozója és vezetője. Így például a Magyarországon is ismert Emanuel Alapítvány, a New Yorki Magyar Önképzőkör, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemi Baráti Kör stb. A legsikeresebb tevékenysége a New Yorki Fészek klub szervezése volt. Gyászolják ismerőse, barátai és családtagjai. - fejezte be nyilatkozatát Kövesdy Pál.
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu