Berlusconi botrányos belépője
2003. July 04. 09:46
Komoly diplomáciai feszültséget okozott Berlin és Róma között az olasz miniszterelnök tegnapi kijelentése. Silvio Berlusconi az Európai Parlament ülésén náci filmszerep eljátszását ajánlotta az őt bíráló német euroképviselőnek. A német kancellár bocsánatkérést követel, az olasz kormány szerint előre megfontolt provokáció történt. Berlinben és Rómában kölcsönösen berendelték a nagyköveteket.
Gerhard Schröder a Bundestag ülésén napirend előtt elfogadhatatlan kisiklásnak nevezte olasz kollégája kijelentését, amelyért teljes és nyilvános bocsánatkérést követelt. Martin Schulz képviselő a mai plenáris ülésen folytatta az olasz kormány bírálatát, és azt mondta: Berlusconi a parlamentet sértette meg, ezért valamennyi honatyától bocsánatot kell kérnie. Strasbourgban parázs hangulat uralkodott ma is. A konzervatívok szerint mindkét fél hibázott, míg a baloldal és a zöldek úgy vélik, törés következett be az unió elnöksége és a parlament között, ami intézményi válsághoz vezethet.
Günter Verheugen, az Európai Bizottság biztosa
-Egy emberként reméljük, hogy az incidens nem hat majd károsan a német-olasz kapcsolatokra és az uniós ügyek előrevitelére az előttünk álló hat hónapban.
Az olasz sajtó keményen bírálta Berlusconit, a római kereskedelmi kamarában azonban tapssal fogadták a miniszterelnököt, aki szerint a német képviselő előre megfontoltan provokálta őt.
Római elemzők szerint a Strasbourgban elhangzott náci párhuzam nem számíthat tartós figyelemre.
Franco Pavoncello politikai elemző
-Nem szabad túlértékelni a történteket. Véleményem szerint Berlusconi válasza a képviselőnek szerencsétlen volt, de nem hiszem, hogy később fontos beszédként emlékszünk majd rá.
Az incidens egészen biztosan máris komoly kárt okozott az unió életében. Elterelte ugyanis a figyelmet a soros olasz elnökség előtt álló feladatokról. A vita miatt olyan kérdések szorultak háttérbe, mint az európai alkotmány megvitatása és a transzatlanti kapcsolatok erősítése.
(MTV)