Somogy megye 10. kormányablaka is megnyílt
2017. March 22. 08:26
A megújult kaposvári vasútállomáson kapott helyet Somogy megye 10. kormányablaka, az átadáson jelen volt dr. Neszményi Zsolt, kormánymegbízott és Gelencsér Attila, országgyűlési képviselő.
A kaposvári vasútállomás rekonstrukciója 2015-ben indult, az épület 2011 óta műemléki védelem alatt áll, ezért ennek szempontjait is figyelembe vették a munkálatok során, amely mintegy 1,6 milliárd forintból valósult meg. Gelencsér Attila, Kaposvár országgyűlési képviselője kiemelte, hogy mind a turistáknak, mind a kaposváriaknak fontos, hogy impozáns, kényelmes épületbe térhessenek be.
Somogy megye legkülönlegesebb kormányablaka nyílt meg a kaposvári vasútállomáson
Kaposváron ez a harmadik kormányablak, az elsőt 2011-ben nyitották meg 29 ügyfélkörre, ami azóta bővült. Dr. Neszményi Zsolt, kormánymegbízott elmondta, hogy a megyeszékhelyen mind a három helyszínen ugyanazokat az ügyeket, ugyanazon a színvonalon intézhetik az állampolgárok. Az új kormányablakban 1546 ügyben tudnak segíteni az ügyintézők. Hozzátette, hogy az épületben a múlt és modernitás találkozik, így minden bizonnyal Somogy legkülönlegesebb kormányablaka nyílt meg.
/T.D.