Bükön avattak kormányablakot
2017. September 06. 11:36
A Vas megyei Bükön adták át a megye 13. kormányablakát, a büki városházával szemben épült új intézmény több funkciót lát el.
A háromszáz négyzetméter alapterületű épületben helyet kapnak az önkormányzati cégek, szervezetek, intézmények raktárai, valamint a kormányablakot is itt alakították ki. Harangozó Bertalan kormánymegbízott az átadáson kiemelte, hogy a büki kormányablak azért különleges, mert nem kormányzati forrásból épült, az önkormányzat és a kormányhivatal együttműködésének köszönhetően jött létre az új intézmény.
Bükön adták át Vas megye tizenharmadik kormányablakát
A kormánymegbízott elmondta, hogy folyamatosan nő az elintézhető ügyek számak. Dr. Németh Sándor polgármester örömét fejezte ki, hogy a kormányablak Bük várossá válásának tized évfordulóján avatták fel. A településen eddig nem volt okmányiroda, az új épület pedig méltó a kormányablak számára - fogalmazott. Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy jelentős fejlesztési támogatásokat kapott a település, melynek köszönhetően számos területen lesz előrelépés.
/T.D.