Belföldi hírek

H I R D E T É S
2019.10.22. - kedd, Előd napja van.

Kormányhivatalok

Átadták a nyírbátori járási hivatal új épületét

2019. szeptember 25. 09:27
Átadták a nyírbátori járási hivatal új épületét

Átadták a járási hivatal új épületét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.

Az ünnepségen a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely a több mint félmilliárd forint értékű, nagyobb részt hazai forrásból és uniós támogatásból megvalósult beruházásról elmondta, a hivatal munkatársai méltó és modern körülmények között fogadhatják az ügyfeleket, ez pedig az állam viszonyulását is mutatja a saját ügyeiket intéző polgáraihoz. Beszédében emlékeztetett, a kormányhivatali épületek felújításai még az elmúlt kormányzati ciklusban kezdődtek el, de a közigazgatásban a 2010-es év hozta el a valódi korszakváltást. Ekkor határozta el a kormány, hogy világossá teszi: vannak a helyi, önkormányzati közügyek, valamint vannak a helyben, de a kormányhivatalokon és a járási hivatalokon keresztül elintézendő, az államhoz delegált közügyek - tette hozzá.

 

Átadták a nyírbátori járási hivatal új épületét

 

Gulyás Gergely elmondta, a járási közigazgatási szint 80-as évekbeli megszüntetése nagyban hozzájárult a falvak elnéptelenedéséhez, a falusiak városba költözéséhez, ezért a járási rendszer visszaállítása rendkívül fontos lépése volt a kormánynak. "Mi azt szeretnénk", hogy sokan felismerjék a kisebb települések élhetőségét, ezért indította el a kabinet a Magyar falu programot, amelynek célja a jó közszolgáltatási színvonal kialakítása a falvakban - fogalmazott a miniszter. Román István megyei kormánymegbízott az ünnepségen elmondta, a korábban a városi rendőrkapitányság székhelyeként szolgáló épületet a beruházás keretében teljesen felújították, ide költözött a megyei kormányhivatal - az eddig a nyírbátori városházán működő - élelmiszerbiztonsági, gyámügyi, népegészségügyi és építésügyi osztálya. Az avatáson beszédet mondott Éliás Tünde hivatalvezető és Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője, az épületet a történelmi egyházak képviselői áldották és szentelték meg.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2019. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu