Agrár-vidékfejlesztési ügyfélszolgálat nyílt Hódmezővásárhelyen
2017. May 10. 14:39
Az országban elsőként Hódmezővásárhelyen intézhetik egy helyen a gazdálkodók a kormányhivatal agrár és vidékfejlesztést támogató főosztályához, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához tartozó ügyeiket.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az átadáson hangsúlyozta, a kormány célja, hogy a mezőgazdaság minél több ember számára biztosítson megélhetést, hiszen egykor félmillió ember eltartására volt képes, ma a földalapú támogatást igénylők száma 180 ezer körül mozog. Az új hivatal a kormányhivatal kezdeményezésére létrejött együttműködés eredménye, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdász hálózatának bevonásával alakították ki a közös ügyfélszolgálatot.
Lázár János részt vett az ország első agrár-vidékfejlesztési ügyfélszolgálatának átadásán Hódmezővásárhelyen
A kirendeltségen négy munkaállomásnál a kormányhivatal agrár és vidékfejlesztést támogató főosztályának, négy másik ponton pedig az agrárkamara falugazdász hálózatának munkatársai segítik az ügyfeleket. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az országban kétezer ügyfélfogadási ponton segíti a gazdálkodók tevékenységét.
/T.D.