Vízipari együttműködés maláj cégekkel
2017. November 23. 15:17
Az egyik legjelentősebb malajziai vízipari beruházó cég, a Bluewater Partners Sdn Bhd üzleti képviselőivel folytatott megbeszélést Dr. Pana Petra. A tárgyalás előzménye a Kuala Lumpurban megrendezett Magyarország-Malajziai Vízügyi Innovációs Fórum és Water Malaysia 2017 kiállítás.
A fórumon Dato Sri Jeff Yap vezérigazgató együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Thermowatt Kft. képviselőivel, amely lehetővé tette, hogy a felek konkrét malajziai vízipari projektek megvalósításában működjenek együtt. A megbeszélésen a cég képviselői az együttműködés eddigi eredményeiről adtak tájékoztatást, majd reményüket fejezték ki, hogy a partnerséget a jövőben további magyar és malajziai vízügyi szektorban érdekelt cég együttműködésében megvalósuló projekt fogja követni. A felek a tárgyaláson megvitatták a látókörükben lévő vízügyi projekteket, különös tekintettel azon üzleti lehetőségekre, amelyekbe a kis- és középvállalkozások is bevonhatók. Ennek kapcsán Pana Petra kiemelte, hogy a magyar vízipari cégek konkrét projektekben való részvételét a Magyar Export-Import Bank Zrt. által nyújtott szolgáltatások is segítik.
KKM/T.D.