Magyarország lélegeztetőgépekkel segít Kirgizisztánnak
2020. July 22. 11:00
Magyarország segít azoknak az országoknak, amelyek akkor támogattak bennünket, amikor mi voltunk nehéz helyzetben a koronavírus-járvány miatt; ezért juttat lélegeztetőgépeket most Kirgizisztánnak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A tárcavezető biskeki látogatásával kapcsolatban kifejtette: a koronavírus-járvány sok kiszámíthatatlan és váratlan fordulatot hozott, nem lehet pontosan tudni, hogyan alakul a jövőben, nem tudni, "ki kerül bajba és mikor". Éppen ezért a nemzetközi együttműködés szerepe rendkívüli mértékben megnő - mutatott rá. A miniszter kiemelte: annak érdekében, hogy az elkövetkező időben is "számíthassunk egymásra", természetes, hogy most segítünk azoknak, akik nehéz helyzetben vannak, mert amikor "mi voltunk nehéz helyzetben, akkor ők segítettek nekünk". Azt mondta: ezért most Kirgizisztánba 20 lélegeztetőgépet hoztak, mert az egészségügyi ellátórendszer kapacitásai lassan elérik a határaikat. Szijjártó Péter kitért arra, hogy a magyar cégek közép-ázsiai jelenlétét és sikerét is most kell előkészíteni - tette hozzá. Kifejtette: ezért megállapodtak a kettős adóztatás elkerüléséről, valamint a beruházások kölcsönös védelméről szóló szerződések pontos szövegében, és ezeket hamarosan aláírhatják. A magyar gyógyszeripari termékek komoly súllyal vannak jelen a kirgiz piacon, jelenlétük folyamatosan erősödik - magyarázta. Hozzáfűzte: emellett a nukleáris hulladékok ártalmatlanítására vonatkozó nemzetközi projektekben is előkészítik a magyar vállalatok részvételét.
MTI/T.D.