Betörhetnek a magyar borok a japán piacra
2016. March 09. 22:55
Budai Gyula az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos munkalátogatáson vesz részt Japánban, ahol többek között a Foodex Japan Nemzetközi Szakkiállításon is részt vett.
Budai Gyula miniszteri biztos elmondta, hogy Tokióban kedden még tartanak egy magyar borbemutatót a legnagyobb japán borimportőr cégek képviselői számára. Budai Gyula kedden este részt vesz a magyar-japán sertéshúsipari üzletember-találkozón, ahol azok a magyar cégek mutatják be termékeiket a japán üzletembereknek, amelyek kiállítanak.
Betörhetnek a magyar borok a japán piacra (kép forrása: Béres bor)
Ezzel a rendezvénnyel is a japán piacon már jelen lévő vállalatokat kívánják erősíteni, de azoknak a cégeknek is lehetőséget kívánnak teremteni, amelyek szeretnének, de még nem jelentek meg a japán piacon - mondta. Utalt arra is, hogy Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és delegációja a napokban szintén Tokióban tárgyal a két ország mezőgazdasági és élelmiszeripari kapcsolatairól japán állami tisztségviselőkkel.
Japánban a legismertebb magyar bor a tokaji, amelyből jelentős mennyiséget vásárolnak a távol-keleti szigetországban, de mellette több más kiváló minőségű magyar bornak is helye van az itteni piacon - mondta Budai Gyula.
MTI/MCOnet