Belföldi hírek

H I R D E T É S
2020.10.01. - csütörtök, Malvin napja van.

Kék hírek

Nyáron van a legtöbb közúti baleset

2020. augusztus 19. 12:24
Nyáron van a legtöbb közúti baleset

Nyáron történik a legtöbb közlekedési baleset a magyar közutakon és külföldön is - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési osztályának vezetője.

Berzai Zsolt közölte: ilyenkor sokkal többen ülnek autóba, feltorlódhat a forgalom, ugyanakkor az időjárás, a nagy meleg is hatással van az emberek szervezetére. Problémát okoz a gyorshajtás is, pedig valójában a magyar viszonyok között nem éri meg túllépni a sebességet, hiszen a kis távolságok miatt csak perceket lehet nyerni ezzel - emelte ki. Kitért arra is, hogy tapasztalataik szerint a közlekedési morál javult az elmúlt időszakban Magyarországon. Ez a sűrűbb ellenőrzéseknek is köszönhető, illetve az olyan új módszereknek, mint a civil autókból történő figyelések, mérések. Kiemelte, bár szinte nem telik el úgy nap, hogy ne történne halálos baleset, összességében csökkent a számuk: idén eddig 80-nal kevesebb történt, mint 2019 azonos időszakában. Kitért arra is, a koronavírus-járvány alatt lényegesen csökkent a közúti balesetek száma. "Az irány jó, valami elindult, de ameddig egyetlen ember is értelmetlenül életét veszti a közutakon - úgy, hogy az megelőzhető lett volna - addig még van mit tenni" - hangsúlyozta. Évente Magyarországon átlagosan 600-an halnak meg közlekedési balesetben, és a rendőrség azt szeretné elérni, hogy ez a szám 500 alá csökkenjen - fűzte hozzá.

 

MTI/T.D.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2020. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu