Milliárdos csalás miatt emeltek vádat
2021. July 12. 12:04
Hét ember ellen emeltek vádat milliárdos költségvetési csalás miatt. A csalássorozat még a 2010-es években kezdődött.
A Fővárosi Törvényszéken emeltek vádat az ellen a hét ember ellen, akik a 2010-es évektől kezdődően bűnszervezetben elkövetett milliárdos költségvetési csalást hajtottak létre. A bűnszervezetben két férfi takarmány előállításához szükséges alapanyagok kereskedelmével foglalkozott, majd ehhez a tevékenységhez céghálózatot építettek ki. A céghálózatban hajtották végre a csalássorozatot is, főleg adólevonások által.
A bűnszervezetet még a 2010-es évek közepén számolta fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a résztvevő hét ember ellen azonban csak most emeltek vádat. A vádlottak közel 1,5 milliárd forintos költségvetési kárt okoztak a magyar államnak.
Forrás: MTI
CS.SZ.