Belföldi hírek

H I R D E T É S
2021.05.07. - péntek, Gizella napja van.

Kék hírek

Elítélték a buszon késelőt, hat évet kap

2021. április 26. 09:39
Elítélték a buszon késelőt, hat évet kap

Az SZFE-maszkos késelőt gyorsított eljárásban ítélték hat év börtönbüntetésre, tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség. Hét évre a közügyektől is eltiltották, tettét több ember előtt követte el, félelmet keltve a busz utasaiban is. 

Az eset még februárban történt, a késelő egy nőre támadt a csepeli 151-es buszon azért, mert az SZFE feliratos maszkot viselt. A nő arcát kötekedés és dulakodás után késsel megvágta, majd elmenekült. A főügyészség tájékoztatása szerint a vádlott részben beismerte a bűncselekmény elkövetését, a sértettől pedig bocsánatot kért. A nő elfogadta a bocsánatkérést.  

 

A bíróság szerint a férfi közösség tagja elleni erőszakot követett el, a motivációja egy csoport ellen irányult. Ugyan nyolc napon belül gyógyult a sértett sebe, az elkövető eszköze és a szúrás helye akár komolyabb sérülést is feltételezett a támadás során, így súlyos testi sértés bűntettének kísérletében találta bűnösnek az elkövetőt. Enyhítő körülménynek számították a megbánást, az elkövető büntetett előélete viszont súlyosbító hatással bírt. Az ítélet nem jogerős, mivel azzal szemben mind az ügyészség, mind a vádlott és védője is fellebbezést jelentettek be. 

 

M. A.

Forrás. mti

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2021. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu