Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.29. - Friday, Gedeon napja van.

Jog

Országossá válik a közbiztonsági program

2014. July 16. 10:05
Országossá válik a közbiztonsági program

Országosan is kiterjesztik a közbiztonsági mintaprogramot, mely eddig öt északkeleti megyében sikeresen működött.

Pintér Sándor, belügyminiszter jelentette be a program országos terjesztését az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatón. A kiterjesztés összesen 2 milliárd 287 millió forint többletet igényel, amit a kormány megszavazott. A tervek szerint december 31-ig megkapja a rendőrség az összeget. A mintaprogramot tavaly öt északkeleti megyében vezették be, ahol nagyon sikeres volt, így továbbra is folytatták azt. Pozitív visszajelzés érkezett mind az önkormányzatok és az állampolgárok részéről. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy a 24 órás rendőri jelenlétet biztosító projektet országos szintűvé kell tenni.

 

 

Az egész országra kiterjesztik az új közbiztonsági projektet

 

 

Az országos rendőrfőkapitány, Papp Károly a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy mennyire fontos, hogy milyen a közterületek rendje. Azt is elárulta, hogy a programot ott indították el elsőként, ahol a legtöbb bűnügyi-közbiztonsági probléma volt. Azóta pedig sokkal kevesebb bűncselekményt regisztráltak ezekben a megyékben.

 

 

N.O.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu