Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.29. - Friday, Gedeon napja van.

Jog

A magyar-szlovák alapszerződésen újítani kellene

2014. July 02. 09:52
A magyar-szlovák alapszerződésen újítani kellene

Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke szerint aktualizálni kellene a magyar-szlovák alapszerződést, amelyre még 20 évvel ezelőtt került sor.

A politikus egyeztetetést folytatott Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszterrel az első hivatalos pozsonyi látogatás után. Navracsics a szlovák kormány képviselőivel találkozott, ahol a magyar párt politikusainak kétoldalú tárgyalásairól számolt be. Az egyeztetés utáni sajtótájékoztatón Navracsics elmondta, hogy hazánk és Szlovákia között jó kapcsolat van, így a felmerülő problémákról is nyíltan lehet beszélni. Azt is kijelentette továbbá, hogy még hosszú tárgyalások lesznek.

 

 

Berényi József az MKP elnöke

Berényi József szerint aktualizálni kell a magyar-szlovák alapszerződést

 

 

Az MKP elnöke úgy véli, hogy meg kellene újítani a szlovák-magyar alapszerződést, ugyanis a megkötése óta sok dolog változott. A felvidéki magyarság megmaradásának feltételei is változtak többek között. Szerinte a közösségnek ahhoz, hogy megmaradjon, intézményi és pénzügyi bővítésre van szüksége.

 

 

N.O.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu