Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.20. - Saturday, Konrád, Tivadar napja van.

Innováció - Kutatás - Találmány

Az ötlettől a megvalósításig - a magyar gazdaságnak szüksége van az innovációra

2016. November 30. 14:56
Az ötlettől a megvalósításig - a magyar gazdaságnak szüksége van az innovációra

A Nemzetközi Innovációs Konferencián interjút adott Gazsi Attila, Kassai Ferenc, Koji László és Lepsényi István, mindannyian hangsúlyozták, hogy a kis- és közepes vállalkozások számára elenegedhetetlen az innováció, ugyanakkor meg is kell ismertetni velük a lehetőségeket.

Gazsi Attila,  a VOSZ elnökhelyettese elmondta kameránknak, hogy a kkv szektor számára rendkívül fontos az innováció, ám azt meg kell velük ismertetni, amihez megfelelő feltételrendszert kell kialakítani. Hozzátette, hogy "a fejlesztést és az innovációt nem szabad különválasztani egymástól, ugyanis vannak olyan fejlesztési pontok, amik már szükségesek és a világban már bárhol elérhetőek."

 

"Akkor járunk jó úton, ha megtaláljuk azokat a kapcsolódási pontokat az állam és a vállalkozók között, amikel ők elérhetik ezeket a lehetőségeket"

 

Kassai Ferenc, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke kifejtette, hogy a szervezéskor figyelembe vették, hogy mind kiállítókkal, mind az előadásokkal felhívják a figyelmet az innováció fontosságára. Kiemelte, hogy a Kamara az innováció minden területén segítséget tud nyújtani a kisvállalkozások számára, több mint negyvenezer mérnök segíti munkájukat.

 

"Az innováció nem csak kutatást jelent, hanem hogy valaki újat gondol"

 

Koji László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara általános elnökhelyettese elmondta, hogy "az innováció mikro- és kisvállalkozói körben nem más, mint az ügyfél testreszabott kiszolgálása", "a vevő igényének felmérése különböző tudományos és hétköznapi módszerek vannak. Hozzátette, hogy a konferencia elsődleges célja, hogy az innovációt a hétköznapokhoz vigyék közelebb, hiszen "nem csupán a nagy innovációs gondolatokat kell kiszolgálni."

 

"Az innovációt a vevők igényeik keltik életre"

 

 

Lepsényi István, gazdaságfejlesztésért és- szabályozásért felelős államtitkár főként a mintagyárakról beszélt, elmondta, hogy ezek segítségével megtudják mutatni, hogy hogyan lehet megváltoztatni a gondolkodást, milyen új szakmákat kell megtanítani, " mert ma már nem olyan dolgozó kell aki egyszerű munkára képes, hanem aki betudja programozni a robotot is".

 

"Új ötletek kellenek, innováció, mert az viszi előrébb a magyar gazdaságot"

 

/T.D.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu