61 milliárd az innovációs pályázatokra
2018. February 08. 12:12
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal idén minden eddiginél korábban hirdette meg a pályázatait, ezzel is elősegítve a kis- és középvállalkozásokat innovatívabbá válását. Januárban 61 milliárd forintos keretösszeggel jelentek meg új felhívások.
Pálinkás József, az NKFIH elnöke hozzátette: a januári meghirdetés miatt a projektek megvalósítása is korábban indulhat. Az NKFI Alap idén a vállalkozások innovációs, kutatási és fejlesztési tevékenységét 30 milliárd forint, a kutatói-ipari együttműködéseket 31 milliárd forint keretösszegű pályázatokkal támogatja. Ez öt tematikus programot foglal magába a mesterséges intelligencia kutatásától a szegedi szuperlézeren végzendő kutatásokig.
Az elmúlt három évben kétezer új kutatás-fejlesztési és innovációs projektet indítottak a magyar vállalkozások
Pálinkás József az elmúlt évekről elmondta: 2015 óta 2000 új kutatás-fejlesztési és innovációs projektet indítottak a magyar vállalkozások mintegy 300 milliárd forint hazai és uniós forrásból. A kkv-k számára 424 milliárd forint uniós forrás érhető el 2020-ig k+f+i célokra. Az elmúlt három évben a kutatóhelyek és az innovatív vállalatok kiegyenlítetten nyertek el forrásokat a versenypályázatokon.
MTI/T.D.