Versenyképessé kell tenni a magyar gazdákat
2010. September 06. 15:48Az elnéptelenedő vidék legnagyobb problémája, hogy nincsenek helyi vagy helyben gyártott termékek. Így a termelés és a feldolgozó ipar is vegetál. Olyan nagy múltú iparágak, mint például a cukor, csokoládégyártás is megszűnt, ezáltal az iparági foglalkoztatottság is mélyrepülésbe kezdett.
Ugyanakkor a külföldi silány minőségű élelmiszerek szinte akadálytalanul jutnak be az országba, miközben a magyar gazdák piacra jutását semmi sem segíti. Sőt a hazai piacon való megmaradás is mindennapi küzdelmek árán tudják elérni a gazdák. Példaként említette a miniszter azt az 1300 km-t "utazó" répát, amely végül ugyanott, helyben lett felhasználva.
A miniszter kitért arra is, hogy a külföldi silány minőségű élelmiszerek szinte akadálytalanul ömlenek az országba, addig a magyar gazda az uniós piacszerzéshez kevés segítséget kap. Mindeközben egy sajtgyártás vagy disznóhús otthoni feldolgozásához és előállításához olyan engedélyek beszerzése szükséges, amely lehetetlenné és teljesíthetetlenné teszi a helyi termékek megjelenését.

Boldogulást és megélhetést kell biztosítani a vidék Magyarországának, gazdáinak: hazai piac védelme és támogatása létfontosságú! - kezdte felszólalását Fazekas Sándor