Varga Mihály az IMF tárgyalásokat nyárra jósolja
2012. June 13. 08:58
Varga Mihály, az IMF-tárgyalásokért felelős miniszter szerint már július-augusztusban kezdődhetnek meg a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
Az IMF-fel és az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokat vezető tárca nélküli miniszter elmondta, a magyar kormány pedig továbbra is tartja magát ahhoz, hogy egy biztonsági hálóról szeretne megállapodni.
Varga Mihály az IMF által támasztott feltételekről úgy fogalmazott: "tapogatózunk", majd hozzátette, hogy nem Magyarországon múlik a dolgok tisztázása. Kifejtette, hogy eddig a jegybanktörvény tisztázása került szóba feltételként.
Elmondta, hogy a tárgyalások július-augusztusban kezdődhetnek meg, miután rendeződött a jegybank törvény ügye, valamint az uniós pénzügyminiszterek június 22-ei ülésükön döntenek arról, hogy feloldják Magyarországgal szemben a kohéziós pénzek folyósításának felfüggesztését kilátásba helyező korábbi döntést.
MTI/MCOnet
-kt-