Varga Mihály a NAV-nál beszélt az adórendszer átalakításairól
2013. March 27. 10:00
A munkalátogatáson a nemzetgazdasági miniszter elmondta: véget értek a nagy adórendszerbeli átalakítások Magyarországon.
Új miniszterként első látogatása azért vezetett az adóhatósághoz, mert a több mint 22 ezer embert foglalkoztató hivatal garantálja a bevételek 92 százalékát - ismertette Varga Mihály, majd az elvárásaikat illetően hozzátette: szeretnék, ha a NAV olyan területekre is eljutna, ahol eddig nem fizettek adót.
Varga Mihály: az adórendszerben véget ért a nagy átalakítások ideje
Az adórendszerben az elmúlt három évben végrehajtott változásokról szólva kifejtette: a kedvezőbb adómértékeknek köszönhetően szűkülhetett a 20-30 százalékra becsült arányú fekete- és szürkegazdaság. Az adórendszerben végrehajtott módosítások lehetőséget teremtettek arra is, hogy minél több munkahely megmaradjon. Hangsúlyozta: minden számla munkahelyet véd meg és munkahelyet teremt. Az egykulcsos adórendszer bevezetésével több száz milliárd forint maradt a lakosságnál, aminek révén az emberek növelni tudták megtakarításaikat, illetve segített a devizahitelek törlesztésében. A családok is jelentős támogatást kaptak.
Varga Mihály a NAV-nál beszélt az adórendszer átalakításairól
Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését illetően a feladvány a miniszter szerint az, hogyan lehet lehatárolni az élelmiszerek azon körét, amelyek esetében a kedvezményes áfakulcs hatékony segítséget tud adni. Másrészt, a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerüléshez az szükséges, hogy a tervezett bevételek és kiadások nagyjából a decemberi forgatókönyv szerint alakuljanak.
MTI/MCOnet
fotó:Botár Gergely