Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.06.15. - Saturday, Jolán napja van.

Belföldi hírek

Varga Mihály a gazdaságpolitika legjelentősebb eredményeiről

2014. January 02. 10:17
Varga Mihály a gazdaságpolitika legjelentősebb eredményeiről

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter év végi interjújában a következő évek legnagyobb kihívásának pedig az uniós források felhasználását nevezte.

Varga Mihály


A miniszter a gazdaságpolitika legjelentősebb eredményei közé sorolta az államadósság csökkentését, a növekedési fordulatot, a foglalkoztatottság bővülését, illetve azt, hogy az ország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól és visszafizette az IMF-től felvett hitelt is.


Külön figyelmet érdemel a miniszter szerint a foglalkoztatottság bővülése, 21 éve nem látott magas szintre. A kormányváltáshoz képest 235 ezerrel többen, közel 4 millióan dolgoznak Magyarországon. A számos kritika ellenére igaz, hogy az új munkahelyek közül 100 ezer a versenyszférában jött létre - hangsúlyozta.


A brüsszeli tárgyalásokon sikerült elérnünk, hogy Magyarország az egyik legnagyobb nyertese az unió 2014-2020-as költségvetésének. Az egy főre jutó uniós források rangsorában a második helyen állunk. Kötelességünk, hogy jól éljünk ezzel a lehetőséggel Magyarország fejlődése érdekében" - jelentette ki Varga Mihály az uniós források felhasználása kapcsán.

MTI/MCOnet
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu