Varga: a versenyképesség alapja a hatékonyság
2017. March 14. 16:26
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a magyar gazdaság versenyképességéről, a novemberben megkötött bérmegállapodásról és a közterhek csökkentéséről is beszélt a "Díj a sikeres vállalkozásokért" átadó ünnepségén.
A miniszter örömét fejezte ki, hogy a magyar gazdaságban több pozitív példa és sikertörténet is szerepel, amikről érdemes egy díjátadás alkalmával beszélni. Hangsúlyozta, hogy a gazdaságnak át kell állnia egy olyan pályára, amelyen nem az olcsó munkaerő a versenyképesség alapja, hanem a hatékonyság, ezért is kiemelkedő a tavaly ősszel megkötött 6 évre szóló megállapodás az adók csökkentéséről és a bérek emeléséről.
"Növelni kell a termelékenységet a a hatékonyság, a versenyképesség javítása érdekében"
"Ritka pillanat volt, amikor a tárgyalófelek mindegyike tudta támogatni a megállapodást" - fogalmazott Varga Mihály. Reményét fejezte ki, hogy következő hat év alatt megvalósul a közterhek csökkentése, amelynek ennek első lépéseit már megtették. Ugyanakkor a vállalatok terheit növeli a bérminimumok növelése, erről elmondta, hogy ha egy cég azért megy tönkre, "mert magasak a dolgozóinak adott fizetések", az anélkül is csődbe ment volna. "A magyar gazdaság számára az alacsony bérek útja nem járható út, a termelékenységet kell növelni a hatékonyság, a versenyképesség javítása érdekében, másrészt a béremelésekkel lehet csak megtartani a jól képzett munkaerőt" - fogalmazott Varga Mihály.
/T.D.