Újraválasztották Áder Jánost
2017. March 13. 13:31
Az országgyűlés újabb öt évre köztársasági elnökké választotta Áder Jánost. Az első szavazás alkalmával Áder János 131, Majtényi László 44 szavazatot kapott, ám eredménytelennek nyílvánították, mivel egyik jelölt sem kapta meg a megválasztáshoz szükséges kétharmados támogatást.
Az országgyűlés két jelölt közül választotta ma ki Magyarország következő köztársasági elnökét: a Fidesz-KDNP Áder János jelenlegi államfőt ajánlotta, míg az ellenzék a Jobbik kivételével Majtényi László volt ombudsmant, az Eötvös Károly Intézet elnökét támogatta. A titkos szavazás előtt mindkét jelölt felszólalt, Majtényi szerint helyre kell állítani a köztársaságot, amelyben intézmények biztosítják alkotmányos jogainkat, és vissza kell térni az 1989-es, 1990-es alkotmányos mozgalom értékeihez, vagyis a parlamenti demokráciához. Majtényi László jelezte, az eddig államfők közül Göncz Árpádot és Sólyom Lászlót tekinti mintának.
A kormánypárti képviselők felállva tapsolták Áder János újraválasztott köztársasági elnököt
Áder János felszólalásában számot adott az eltelt öt esztendőben végzett munkájáról. Kitért arra is, hogy eddigi elnöki munkájában kiemelt helyen szerepelt a jövő generációk iránti felelősség, hiszen "épített és természeti környezetünkért viselt felelősségünk közös". Hangsúlyozta, hogy az elmúlt öt év megerősítette abban, hogy életünk központi kérdésévé kell tenni a teljesítményt. Az első eredménytelen szavazás után a második szavazáson már csak az számított, ki kap több voksot. Az Országgyűlés a rendszerváltás óta hetedik alkalommal választott köztársasági elnököt.
/T.D.