Újabb egészségügyi fejlesztést célzó pályázat nyílt
2017. September 09. 09:00
Egymilliárd forintos keretre pályázhatnak közfinanszírozott egészségügyi intézmények ultrahangkészülékek beszerzésére, az egészségügyért felelős államtitkár szerint jó lenne, ha minden intézmény tudna élni ezzel a lehetőséggel, hiszen alapvető cél a betegellátás minőségének javítása.
A pályázatra közfinanszírozott fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézmények pályázhatnak, egy intézmény több szakmacsoportra is nyújthat be pályázatot, de szolgáltatónként maximum öt gépre lehet pályázni. A nyertesek minimum 10 millió, maximum 50 millió forintot nyerhetnek el, és várhatóan 20-100 lesz a támogatott intézmények száma. Ónodi-Szűcs Zoltán emlékeztett rá, hogy a 2014-2020-as uniós ciklusban csak 70 milliárd forintot lehet majd az egészségügyre fordítani, de mára jól látszik, hogy ez a forrás több lesz mint 160 milliárd forint, 19 fejlesztéssel.
Egymilliárd forintos keretre pályázhatnak közfinanszírozott egészségügyi intézmények ultrahangkészülékek beszerzésére
Egy korábbi pályázat eredményét ismertetve elmondt,a hogy a speciális higiénés eszközök, berendezések beszerzésére irányuló pályázat révén ötven egészségügyi intézménynél kezdődhet a beszerzés 7 milliárd forintos keretösszeggel. A közfinanszírozott alapellátásban dolgozó fogorvosok szerdán zárult tiltakozó akciójával kapcsolatban Ónodi-Szűcs Zoltán kérdésre válaszolva azt mondta, folyamatosan tárgyalnak az orvosokat képviselő kamarával, hiszen "mindkét félnek van tennivalója az ügyben".
/T.D.