Több mint 7 milliárdos munkahelyteremtő beruházás Mohácson kormányzati támogatással
2014. July 11. 11:56
Korszerű sertés vágó- és csontozó üzemet hoz létre az Mcs Vágóhíd Kft. a kormány támogatásával, 358 új munkahelyet hozva létre - jelentette be Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter-helyettes 2014.07.11-én a Parlamentben.
Több mint 7 milliárdos munkahelyteremtő beruházás Mohácson kormányzati támogatással
Egyedi kormánydöntés alapján pontosan 1266,204 millió forintos támogatást nyújt az állam azért, hogy a vállalat a Bonafarm csoport sertés integrációs rendszeréhez kapcsolódva korszerű sertésvágó- és csontozó üzemet hozzon létre Mohácson. A magyar kormány a fejlesztést nemcsak támogatja, hanem nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá is nyilvánítja. A projekt megvalósulása a teljes magyarországi sertéságazat fejlesztését szolgálja, melynek köszönhetően javulhat a magyar sertéshúsok, illetve húskészítmények nemzetközi versenyképessége. Az új feldolgozó üzemben a tervek szerint 2016-ban indulhat meg a termelés - derült ki a sajtótájékoztatón.
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter-helyettes jelentette be a támogatást a Parlamentben
"A magyar külgazdasági stratégia egyik legfontosabb célkitűzéséhez kerülünk közelebb" ezzel a beruházással Szijjártó Péter szerint. Az államtitkár hangsúlyozta: a magyar keleti irányba történő exportbővülés zászlóshajója az elkövetkező időszakban az élelmiszeripar lesz. A közeljövőben ráadásul egy új, óriási piaclehetőség nyílik meg a magyar élelmiszeripar előtt, mégpedig a kínai. A fagyasztott sertés-, kacsa-, libahús exportja hamarosan megindulhat Kínába, már csak "az utolsó bürökratikus lépések" vannak hátra - tette hozzá Szijjártó Péter.
Pókos Gergely, az Mcs Vágóhíd Kft. vezérigazgató-helyettesének beszéde
Az államtitkár azt is elmondta: a kormány 2012-ben elfogadta a sertésstratégiát, melynek értelmében 2020-ig a 3 milliós sertésállományt meg kívánják duplázni, ami mintegy 20 ezer új munkahelyet is hoz a magyar gazdaságnak. Pókos Gergely, az Mcs Vágóhíd Kft. vezérigazgató-helyettese az eseményen arról beszélt, hogy a kormány sertéságazat fejlesztési stratégiájába jól illeszkedő beruházás hozzájárul a stratégiában lefektetett célok eléréséhez. Hozzátette: Bonafarm Csoport több mint 100 kis- és közepes méretű sertéstenyésztő partnerrel dolgozik együtt és évi 350 ezer sertést dolgoz fel.
MCOnet