Teljesíthető a 3 százalékos hiány
2010. September 14. 15:40Matolcsy György emlékeztetett: idén az első nyolc hónapban az államháztartási hiány 210 milliárd forinttal haladta meg a tervezett szintet, de a bankadóból szeptember végén és decemberben 200 milliárd forint folyik be a költségvetésbe.
A miniszter elmondta: a kormány pénzügypolitikájának középpontjában a hitelesség visszaszerzése áll, és ezt a feladatot a kormány komolyan veszi.
Az idei hiányról azt mondta: „kőkeményen, következetesen és sikeresen tartjuk magunkat" az idei, 3,8 százalékos hiányhoz
Hozzátette: ha sikerül visszaszerezni a hitelességet, akkor Magyarország biztosítani tudja az államadósság stabil finanszírozását, és olcsóbbá tudja tenni azt. Matolcsy György szerint arra kell törekedni, hogy a befektetők keressék a magyar állampapírokat.
Pleschinger Gyula, az Államadósság Kezelő Zrt. (ÁKK Zrt.) frissen beiktatott vezérigazgatója beszédében elmondta: rövid távon azt tartja legfontosabb feladatának, hogy megtartsák a magyar államadósságot finanszírozó befektetői kört, illetve hogy az ÁKK a korábbinál is intenzívebb kapcsolatot tartson a piaci szereplőkkel. Pleschinger Gyula Szarvas Ferencet váltja az ÁKK élén, aki a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója lett augusztus elsején. Az ÁKK új vezetője korábban több évig a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese volt, de irányította az OTP brókercégét, az OTP Értékpapír Rt.-t is.
Forrás: mno.hu