Technológiai fejlesztések a GOKVI-nél
2023. March 16. 15:33
A Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet (GOKVI) új beruházásokat indít.
Komoly forrás összeget nyert el infrastrukturális és technológiai beruházásokra a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet (GOKVI). A budapesti egészségügyi intézmény mintegy 1,3 milliárd forintos támogatást kap a projektekhez.
A kórház modern és új eljárásokat vezet be idén, továbbá megvásárolják a korszerűsítés biztosításához szükséges eszközöket és berendezéseket is. A projektet az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program kiemelten támogatja.
Magyarországon még nem látott eljárásokat vezetnek be
Az intézmény főigazgatója egy közleményben ki is fejtette, hogy milyen újítások várhatóak. Az egyik újítás ezentúl lehetővé teszi, hogy a magzati korban észlelt szívbetegségeket később nagy hatékonysággal gyógyítsák. A technika lényege, hogy a 2 szív kamrát elválasztó falon található lyukat katéterrel is be tudják zárni.
Ezt csupán eddig csak nyitott műtéttel tudták végrehajtani, most azonban már a 8 kilogramm alatti gyermekeknél is el tudják végezni a katéteres beavatkozást.
A másik újítás a felnőttek szívelégtelenségének gyógyítását támogatja. A korszerűsítés eredményeképp a jövőben már Magyarországon is elvégezhetőek lesznek azok a szív műtétek, amelyek a magas tüdővérnyomás miatt alakulnak ki.
A beszerzett eszközök csúcstechnológiát képviselnek és várhatóan 2023-ban már be is vezetik őket.
Forrás: MTI
CS.SZ.