Szijjártó Péter a Magyar-Szaúdi Kormányközi Vegyesbizottság budapesti üléséről
2014. May 23. 11:35
Május 23-án a Nemzetgazdasági Minisztériumban rendezték meg a Magyar-Szaúdi Kormányközi Vegyesbizottság soron következő ülését, amelyen részt vesz Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, a kormányközi vegyesbizottság magyar társelnöke is.
Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárának beszéde
A plenáris ülést követő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter mellett rész vett Dr. Youssuf bin Tarrad Al Sa’doun a Szaúd-Arábiai Királyság Külügyminisztériumának gazdasági és kulturális ügyekért felelős államtitkára, a bizottság szaúdi társelnöke is. Ismertették a sajtó számára a bizottsági ülés eredményeit, majd jegyzőkönyv aláírására került sor.
Szijjártó Péter államtitkár a Magyar-Szaúdi Kormányközi Vegyesbizottság budapesti üléséről
Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a tájékoztatón elmondta: a Magyar-Szaúdi Kormányközi Vegyesbizottság plenáris ülésén döntés született arról, hogy a két ország közötti gazdasági együttműködésbe még több területet vonnak be, és lehetővé teszik a kis- és középvállalatok minél nagyobb szerepvállalását a kétoldalú kereskedelmi forgalomban.A Magyarország és Szaúd-Arábia közötti gazdasági együttműködés kiválóan bizonyítja, hogy a jövőben egy külgazdasági központú külpolitikára lesz szükségünk - tette hozzá.
Juszuf bin Tarrad Ál Szaadún, a Szaúd-Arábiai Királyság külügyminisztériumának gazdasági és kulturális ügyekért felelős államtitkára és Szijjártó Péter államtitkár aláírták a kormányközi vegyesbizottság ülésének jegyzőkönyvét
A külügyi és külgazdasági államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy Szaúd-Arábiában azokban a szektorokban indítottak több tízmilliárd dolláros fejlesztési programokat, amelyekben Magyarország a legversenyképesebb kínálatot tudja nyújtani, például a villamos- és nukleáris energia, az építőipar, a vízgazdálkodás és az egészségipar területén. A rijadi metróprojekt esetében pedig a magyar FÖMTERV kezdte meg a közös felkészülést szaúdi partnerével, illetve magyar vállalatok állnak készen arra, hogy részt vegyenek a Szaúd-Arábiában a mintegy 78-80 milliárd dolláros vízgazdálkodási fejlesztésekben.
A plenáris ülést követő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter mellett rész vett Dr. Youssuf bin Tarrad Al Sa’doun a Szaúd-Arábiai Királyság Külügyminisztériumának gazdasági és kulturális ügyekért felelős államtitkára, a bizottság szaúdi társelnöke is
Két, egymástól földrajzilag távol elhelyezkedő ország közötti gazdasági kapcsolat akkor lehet igazán sikeres, hogy ha azt az emberek közötti közvetlen kapcsolatok alapozzák meg - hangsúlyozta az államtitkár. Az eseményen jegyzőkönyv aláírására is sor került. Szintén megtudhattuk, hogy a magyarországi lehetőségek iránti szaúdi érdeklődést jelzi, hogy az elmúlt három napban 31 magyarországi vállalatot, önkormányzatot, intézményt, egyetemet látogattak meg a konkrét kétoldalú együttműködés érdekében a hazánkban tartózkodó szaúd-arábiai delegáció tagjai.
MCOnet