Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.19. - Friday, Emma napja van.

Belföldi hírek

Százmilliárdokat juttat az állam a fővárosnak

2021. January 18. 12:21
Százmilliárdokat juttat az állam a fővárosnak

2021-ben is kiemelt haszonélvezője lesz Budapest az állami költségvetésnek - jelentette be Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára. Többmilliárd forint költséget vállalnak át a Fővárosi Önkormányzat helyett.  

A kormány által támogatott projektekről minden esetben egyeztetnek majd a fővárossal, azok úgy valósulhatnak meg, ha a Budapesti Fővárosi Önkormányzat áldását adja rá.  

 

Budapest

 

Fürjes elmondta, hogy a közlekedési infrastruktúra javításán folyamatosan dolgoznak. A 3-as metró felújításának teljes költségét az állam állja. Emellett új autóbuszok vásárlását is támogatják 12 milliárd forinttal. A HÉV-vonalak felújításának előkészítését átvállalták, a járműcserékkel együtt tízmilliárd forint jut minderre. Idén megkezdik a Galvani híd és az Aquincumi híd építését is. 

 

Ötvenmilliárd forint jut az Egészséges Budapest programra. Orvosi rendelőket újítanak meg belőle, a fejlesztések mellett újakat építenek, új diagnosztikai és terápiás műszereket szereznek be. Egyéb városfejlesztési projekteket 60 milliárd forinttal támogat a kormány. Megújulnak például a pesti rakpartok, a Biodóm beruházás is az állam költsége, ahogy az Etele téri buszpályaudvar és a budai sikló megújítása is. 

 

M. A. 

Forrás: mti

 
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu