Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.05.08. - Wednesday, Mihály napja van.

Belföldi hírek

Sólyom László szerint a győzelem nagy felelősséget ró a győztesre

2010. April 12. 12:32
Sólyom László szerint a győzelem nagy felelősséget ró a győztesre
Sólyom László felhívta a figyelmet, hogy eddig egy magyar kormány sem kapott még ilyen nagy arányú felhatalmazást, majd hozzátette: ez nagy felelősséget és feladatot ró a győztesre.

Sólyom László köztársasági elnök

Sólyom László a választási központban tartott sajtótájékoztatóján megköszönte a magas részvételt a választóknak, a várakozóknak pedig a kitartást kívánt, majd hozzátette: a jelek szerint a választók felismerték a szavazás óriási jelentőségét. Véleménye szerint a következő négy év munkáját nem befolyásolja majd a voksolás körüli probléma.

Sólyom László beszédét itt tekinetheti meg (hírTV)

A köztársasági elnök szerint alapvető változást hozott a mai nap, sose volt még ilyen egyértelmű és széles támogatása egy kormánynak sem. Ugyanakkor ez óriási felelősséget és feladatot is ró a győztesre – mondta. A köztársasági elnök kiemelte, a választóknak is közre kell működniük a munkában, hogy "az új kormánnyal együtt építhessék újjá Magyarországot" – fogalmazott.

Sólyom László és Orbán Viktor a Sándor palotában

Sólyom László és Orbán Viktor a Sándor palotában

 

(Forrás: Magyar Nemzet Online - hírTV)

Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com

-ba-
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu