Schmitt Pál nem talált kifogásolható pontokat
2010. August 11. 22:13Schmitt Pál kijelentette, hogy úgy próbálja és úgy kívánja ellátni elnöki feladatát, hogy egyfajta interaktív kapcsolatot létesít a hatalmi ágazattal, mindenekelőtt a kormánnyal, valamint a parlamenttel és a bíróságokkal. Egy-két miniszterrel szorosan együttműködik majd a hivatali ideje alatt. Itt említette meg Martonyi János külügyminisztert, akivel mindig egyeztetni fog a külföldi útjai előtt. Réthelyi Miklóssal, a nemzetierőforrás-miniszterrel a magyar nyelv védelme, a fiatalok mozgásgazdag életmódja, valamint az élethosszig tartó tanulás kérdésében egyeztetnek majd rendszeresen, - emelte ki. Majd hozzáfűzte, hogy rajtuk kívül szoros kapcsolatot kíván kialakítani még Hende Csaba honvédelmi miniszterrel, valamint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, aki, mint emlékeztetett, a határon túli magyarokért felel.
Az államfő úgy fogalmazott, hogy részese kíván lenni annak a közös erőfeszítésnek, amelynek során sikeres európai uniós elnöksége lesz Magyarországnak
Az államfő bejelentette azt is, hogy minden az Országgyűlés által elfogadott és még államfői aláírásra váró törvényt ellátott a kézjegyével. Hozzátette: egyik törvényben sem talált alkotmányossági kifogást. Az augusztus 6-án hivatalába lépett köztársasági elnöknek összesen tizenhárom jogszabályt küldött át az Országgyűlés.
(Forrás: mno.hu)
Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com
*MA*