Palkovics: meghatározó változások lehetnek az oktatásban, még zajlanak az egyeztetések
2017. April 22. 08:00
Palkovics László oktatási államtitkár a Liga szakszervezetek szakmai konferenciáján elmondta, hogy 45 milliárd forintot fordítanak az elkövetkező időszakban iskolai informatikai fejlesztésekre, majd kitért a különböző változtatásokra is.
Arról is beszélt, hogy bevezethetik a jövőben a természettudományos kompetencia-mérést. Hangsúlyozta, hogy a kormány még nem döntött a kilenc évfolyamos iskoláról, sem a középiskolai felvételik átalakításáról. Tájékoztatót hallgatott meg a kabinet csupán, ezek olyan kérdések, amelyek szakmai vitáját az elkövetkező időszakban folytatják majd le.
Több szakmai vitát folytatnak le a következő időszakban az oktatás változtatásairól
A Nemzeti tanterv átalakításáról szólva elmondta, fontos, hogy az átmeneteket jól kezeljék az óvodából az iskolába, majd iskolán belül, stabil alapkészségeket alakítsanak ki, a természettudományokat pedig életkorhoz illesztve kell megújítani. Nem kell mindent a tanórán megoldani - mondta, s lehetőségként felvetette az iskolai idő meghosszabbítását táborokon keresztül. Felülvizsgálhatják a tanítási szünetek elosztását, újragondolnák az egésznapos iskolát is.
/T.D.