Országgyűlés: elkezdődött az általános vita a költségvetésről
2016. May 11. 10:00
A képviselők két nap alatt összesen harminc órában mondhatják el a véleményüket a kormány javaslatáról. A parlament csütörtökön zárja le a vitát, a képviselők akkor összesen további 14 és fél órában szólalhatnak fel.
Először a nemzetgazdasági miniszter, Varga Mihály szólalt fel. Szerinte kiszámíthatóság és biztonság jellemzi a jövő évi büdzsét. Az Állami Számvevőszék is megalapozottnak tartja a 2017-es költségvetést: vizsgálatuk szerint a költségvetés tervezésénél figyelembe vett makrogazdasági előrejelzés teljesülése esetén a bevételi előirányzatok teljesíthetőek. A Költségvetési Tanács elmondta, hogy a a törvényjavaslatban szereplő dinamikus GDP-bővülést megfelelően alátámasztják a növekedés forrásai, s az előterjesztés maga is tartalmaz gazdasági növekedést szolgáló intézkedéseket. Kovács Árpád kiemelte, hogy megvalósul az alaptörvény előírása, ugyanis 2017 végére az államadósság-mutató 73,5 százalékról 71,9 százalékra csökken.
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke
Szűcs Lajos, a Fidesz vezérszónoka kiemelte, hogy 2017 a lakásépítés éve lesz Magyarországon, a költségvetés ugyanis több mint 200 milliárd forintot fordít az otthonteremtés támogatására. Mindez komolyan érinti az államháztartás bevételi oldalát. A KDNP vezérszónoka Hargitai János a családokat érintő kedvezményeket hangsúlyozta. Az MSZP már másként áll a dolgokhoz: a szemfényvesztés költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét. Az ellenzéki politikus szerint semmi sem látszik a több pénzből az oktatás területén, míg a nyugdíjemelés mértéke megalázó. A Jobbik a "kiszáradt gazdaság" jelzőt használta.
/T.D.