Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.05.09. - Thursday, Gergely napja van.

Belföldi hírek

Orbán Viktor: '',,Senkit nem fogunk az út szélén hagyni''

2010. April 09. 15:50
Orbán Viktor: '',,Senkit nem fogunk az út szélén hagyni''
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában Magyarország helyzetéről és a választások utáni teendőkről beszélt.
– Elemzők, szakértők és a közvélemény már elkönyvelte a Fidesz választási győzelmét. Ön is?

– Én kivétel vagyok, bár nem tudom, mennyiben számítok szakértőnek. A választást nem pénteken, szombaton vagy hétfőn kell megnyerni, hanem vasárnap. A Fidesz már járt úgy, hogy jó néhány százalékkal megnyerte a választást szombaton, majd hétfőn is, csak éppen vasárnap veszített. Ha a magyar karakternek az a jellemvonása kerekedik felül, ami azt sugdossa, hogy ez a választás már úgyis a zsákban van, majd a többiek elvégzik helyettem azt a munkát, ami rám tartozna, akkor ez a győzelem egyáltalán nem vehető biztosra. Kulcskérdés tehát, hogy az embereket rávegyük a szavazásra.

Orbán Viktor, a megfelelő ember a megfelelő időben

Orbán Viktor, a megfelelő ember a megfelelő időben

 

– Ha ezt a fajta túlzott magabiztosságot veszélyesnek tartja, akkor miért ilyen csendes a kampányuk?

– A budapesti megfigyelőállások nem azt a képet mutatják, mint a vidékiek. A fővárosban leginkább a médiát szondázzák, vidéken föld- közelibb a nézőpont. Vidéken jól látszik, hogy nagyon kemény, megfeszített kampányküzdelmet vívunk. Csak az utolsó napokban csaknem hárommillió embert keresnek fel az aktivistáink, hogy átadják az utolsó, mozgósító levelet, amit a választóinknak írtam. A jelöltjeink is az utolsó pillanatig kampányolnak. A médiából ez nem látszik, ha valaki csak onnan tájékozódik, akkor vélheti úgy: csendes a kampány, mert a médiazaj most valóban visszafogottabb, mint az előző választások idején volt.

– Van más furcsaság is ebben a kampányban. A többi párt úgy viselkedik, mintha a Fidesz kormányozna nyolc éve, mindenki egyfajta ellenzéki attitűdből támadja a Fideszt és önt.

– Ez komoly kihívást jelentett a számunkra. Vannak külföldi példák, hogy ha egy ellenzékben lévő politikai erő már a választások előtt úgy tesz, mintha kormányozna, akkor sokat veszít a választók rokonszenvéből. Az emberek ezt nem szeretik. Az volt a feladatunk, hogy két lábbal a földön maradjunk, ne engedjük, hogy valamiféle spekulatív térbe helyezzenek minket, és ragaszkodjunk ahhoz, hogy a közbeszéd a valóság elemeivel foglalkozzon. A valóság pedig az, hogy a szocialisták kormányoznak, rosszul kormányoznak, bajba sodorták az országot, azonnali változásra van szükség, és ennek a változásnak a vezető ereje a Fidesz.

– Minden más párt egy fronton harcol, önök ellen. A Fidesznek két nagy fronton kell helytállnia: az MSZP és a Jobbik ellen. Nem gyengíti ez a kampányüzeneteiket?

– Elvileg akár gyengíthetné is, hiszen a kétfrontos harc az erők megosztásához vezet. Ugyanakkor az is igaz, hogy amikor több oldalról támadják az embert, azzal a jelentőségét és az elfogadottságát is növelik.


A Fidesz kampányfilmje - a megfelelő ember a megfelelő időben

– Az új kormány ugyanerre a több- frontos harcra számíthat, mind az MSZP, mind a Jobbik kérlelhetetlen ellenfele lesz.


– Lehetséges, hogy így lesz, de hát aki fél, az ne menjen az erdőbe. Nekünk mindenesetre megvan az az előnyünk, hogy nem egy kezdő kormánypárt leszünk. Végigéltük már az összes stációt, mint az a munkás, aki inasként kezdte az üzemben, és onnan jut fel adott esetben a vezérigazgatói székig. Részesei voltunk a kommunizmussal szembeni ellenállásnak, megtanultuk azokat a technikákat, amelyeket csak akkor és csak ott lehetett elsajátítani, ellenzéki pártként ott voltunk az első és a második szabadon választott parlamentben, majd megadatott, hogy kormányzó párt lehessünk. Utána ismét ellenzéki évek jöttek, de nyertünk európai parlamenti választásokat, önkormányzati választásokat, úgy gondolom tehát, hogy összegyűlt itt annyi tapasztalat, amennyi a sikeres kormányzáshoz szükséges. Ehhez képest lényegtelen körülmény, hogy jobbról is és balról is rángatni fogják a zakónk ujját.

– Ebben a kampányban a leggyakoribb vád az volt önök felé, hogy nincs programjuk, vagy ha van is, nem kellő részletességgel tárták azt a nyilvánosság elé. Miért nem tették?

– Magyarországon számos politikusnál, politikai elemzőnél vagy közírónál alapvetően hiányzik a valóság ismerete. Saját, sok esetben kifinomult igényeiket összekeverik az ország igényeivel. Az ország nem arra kíváncsi, hogy 18, 19 vagy éppen 20 százalékos lesz-e az adókulcs. Pontosabban, erre is kíváncsi, és amikor ez a kérdés konkrétan felvetődik, nyilván sokat is vitatkozunk majd róla. De most az érdekli az embereket, hogy ki lesz az, aki az elviselhetetlen adóterheket könnyíteni fogja, és ezt a politikai erőt keresik. Nincs Magyarországon olyan választópolgár, aki előtt a Fidesz szándékai homályban maradtak volna, mindenki tudja, hogy ha a Fideszen múlik, merre halad majd Magyarország. Ha röviden kellene összefoglalnom, azt mondanám, azt várják tőlünk, hogy a romokat takarítsuk el, a felelősöket keressük meg, nevezzük meg, számoltassuk el, és kezdjük meg az újjáépítést. Mindenekelőtt pedig azt várják, hogy tegyünk végre rendet. Nos, rendet fogunk tenni. Ehhez pedig az egész politikát meg kell változtatni, nem elég csak módosítgatni az egyes szakterületek irányvonalain. Az eddig kormányzó elit magánérdekek zsoldjába szegődött, ahelyett, hogy a közös érdekeket szolgálta volna. Ennek vége lesz, a politika pedig ismét közös, nemzeti ügyeinket helyezi majd a középpontba. Röviden ez a Fidesz programja.

– Nem gondolja, hogy a Fidesz olyan túlzott várakozásokat ébreszt, amelyeknek nem tud majd megfelelni?

– A magasugrás világcsúcsa 245 centiméter, tehát nem érdemes mindennap 130 centire tenni a lécet. Azzal is el lehet tölteni persze az időt, de egy idő után semmi nagyszerűséget nem találunk majd az átugrásában. Érdemes minél magasabbra és magasabbra törekedni. Egyébként az emberek nem képtelen dolgokat várnak el az új kormánytól. Semmi képtelenség nincs például abban, hogy fél éven belül állítsunk munkába háromezer új rendőrt, átszervezéssel tegyük hatékonyabbá a rendőrség munkáját, hozzunk létre új rendőrőrsöket, körzeti megbízotti kirendeltségeket az ország azon vidékein, ahol erre szükség van. Ez jogos igény, aminek az új kormánynak azonnal eleget kell tennie. Az is jogos igény, hogy a kormányzás megkezdésének másnapján a talicskával kitolt közpénzeket azonnal viszsza kell talicskáztatni oda, ahonnan kitolták, az eddigi botrányos kifizetéseket, végkielégítéseket pedig vissza kell fizettetni. Az új kormánynak az lesz a dolga, hogy ezeknek a jogos elvárásoknak gyorsan érvényt szerezzen.
– Az életszínvonallal kapcsolatos igényeknek nem lesz ilyen könnyű eleget tenniük.

– A legfontosabb, hogy feltárjuk az ország valóságos helyzetét. Mindenkit figyelmeztettünk már, hogy a tényleges helyzet sokkal rosszabb annál, mint amit a szocialisták el akarnak hitetni velünk. Amikor ezt felderítettük, minden tényt a nyilvánosság elé tárunk majd. És akkor, a valós helyzet tudatában lehet reálisan ütemezni azt a gazdaságpolitikát, ami meghozza majd a magasabb életszínvonalat. De ez ütemezés és nem irány kérdése. Bármilyen rossz képet mutatnak majd az igazi adatok, ez nem változtathat a célokon, amelyek felé haladnunk kell, az adócsökkentésen, a versenyképesség megteremtésén, a korrupció visszaszorításán, a bürokrácia leépítésén, a hagyományos magyar húzóágazatok fejlesztésén, a támogatások elmozdításán a multiktól a magyar kis- és középvállalkozások felé. Nemhogy nem tartok tőle, hanem egyenesen remélem, hogy mindezeket számon fogják kérni az új kormányon.

– Az MSZP azt mondja, hogy bár Magyarországot súlyosan érintette a válság, a Bajnai-kormány intézkedéseinek köszönhetően sikerült kikászálódnunk belőle, sikerült elkerülnünk a szakadékot, sikerült olyan emelkedő pályára állítani a gazdaságot, ami megteremti a jövőbeni növekedés lehetőségét. Ön romeltakarításról, újjáépítésről beszél. Hogy lehet ennyire eltérően megítélni ugyanazt az országot?

– Ez a kommunista rendszer öröksége. A kommunisták ugyanis hazudnak. A maiak is. Ügyesen hazudnak, tehetségesen hazudnak, és évekig képesek hazudni. Mindaddig, amíg a valóság le nem leplezi őket. A szocialistákat és a Fideszt ezért nem is említeném egy lapon. Mi mindig a valóságról beszélünk, ők sosem. Ők a valóságot mindig átalakítják. Számunkra a kommunikáció a kapcsolatteremtés eszköze, az ő számukra a manipulációé. Mi a közös cselekvés lehetőségét keressük, ők mindig a megosztást. A posztkommunista beszédmód, mert baloldalinak nem nevezhetem őket, előre gyártott sémákból áll. Az ő világukban a vállalkozó nem az a személy, aki több embernek munkát ad, hanem adócsaló. A munkás nem az, aki becsülettel próbálja eltartani a családját, hanem egy trehány lógós. Az orvos nem az, aki meggyógyítja a betegeket, hanem aki tartja a markát a hálapénzért. A tanár nem az, akire rábízzuk a gyermekeinket, hogy szépre, jóra tanítsa őket, hanem aki egész nyáron nem csinál semmit. Az egyetemista nem az, aki tanul, hogy a tudását a közösség érdekében hasznosítsa, hanem egy részegeskedő mihaszna. Minden egyes rétegre gyártottak ilyen paneleket, és ezeket használják arra, hogy újra és újra megoszszák az embereket. Így beszélnek a valóságról is, manipulálva, hazug szavakkal.

– Ha megnyeri a Fidesz a választást, mi lesz az új kormány első pár intézkedése?

– Szeretném ugyanazt a forgatókönyvet követni, mint 1998-ban. A menetrend szerint először az új Országgyűlés alakul majd meg, s csak utána a kormány. A legfontosabb azonnali intézkedéseket, a kisebb parlamentről szóló indítványt, az önkormányzati képviselők számának a csökkentéséről szóló indítványt, a botrányos végkielégítések visszafizettetéséről szóló j

A Fidesz választási programja

A Fidesz választási programja

 

avaslatot azonban a Fidesz-frakció még az új kormány megalakulása előtt a parlament elé terjeszti majd. Így volt 1998-ban is: még nem volt kormány, de már visszaállítottuk a családi pótlékot.

– A legfrissebb közvélemény-kutatások mindegyike kétharmados győzelmet prognosztizál a Fidesznek. Komolyan veszi ezeket?

– Lehet őket komolyan venni, csak éppen nem szabad törődni velük. Semmi közük a valósághoz. A valóság vasárnap este derül majd ki.

– A szocialisták ebben a kampányban megint megcáfolták Hérakleitoszt, és bemutatták, hogy igenis lehetséges kétszer vagy akár többször is belelépni ugyanabba a folyóba. Látványosan rettegnek öntől, és javában féltik a demokráciát. Nem unja ezeket a szlogeneket hallani?

– Megszoktam őket. A fő kérdés persze, hogy abban a bizonyos folyóban maradt-e még egyáltalán víz. Lehet, hogy ők még ugyanabba a folyómederbe ugrálnak, csak hát a folyó időközben új irányt vett. Ezt majd eldöntik a választók. Ez a mostani kampány azt mutatja, hogy semmiféle riogatással nem sikerült a Fidesz táborát megosztani vagy eltántorítani.

– Most éppen Kubatov Gábor szavainak az ürügyén együtt aggódik az MSZP a Jobbikkal, Lendvai Ildikó a Kuruc.infóval, vállt vállnak vetve féltik a Fidesztől a társadalmat.

– Nos, a kampány végére a dolgok nagyon le tudnak egyszerűsödni, és emiatt tisztábban kivehetők az összefüggések is. Ám ezek a közös akciók nem oldják meg a problémáikat. Az emberek változást akarnak, mégpedig mély, forradalmi változást, de biztonságos, kiszámítható körülmények között, és mindezt a Fidesztől várják. Az MSZP láthatóan eljátszotta a bizalmukat, a Jobbik pedig el sem nyerte. A Jobbikban sokan láttak lehetőséget, de mást jelent rokonszenvezni valakikkel, akik autentikusan kifejezik a dühünket, és mást jelent megbízni valakiket a kormányzással. A kampányban végig tartózkodtam az indulatos megnyilvánulásoktól. Nem mintha nem lennék felháborodva azon, amit az elmúlt években Magyarországgal műveltek, dehogynem, nekem is viszket a tenyerem, remélem persze, hogy két jól irányzott szavazat leadása után majd csökken ez a viszketés. De tőlem az emberek nem azt várják, hogy velük együtt legyek dühös, és így eggyel több dühös ember legyen az országban, hanem azt, hogy értsem meg őket, és próbáljak majd olyan kormányzati intézkedéseket kezdeményezni, amelyek nyomán ezek a mostani indulatok csillapodni tudnak, és előbb-utóbb átadják a helyüket a reménynek.

– Sokan nem csak ezt várják a Fidesztől. Sokan annyira nehéz helyzetben vannak, hogy csodát várnak. Nekik mit tud mondani?

– A csodákhoz jelek vezetnek el bennünket. Ezek a jelek meglesznek. Az új kormány és az új parlamenti többség rendszeresen jelzi majd ezeknek az embereknek, hogy törődünk velük, számítunk rájuk, mindig lesz számukra egy segítő kéz, és senkit nem fogunk az út szélén hagyni. Nem állítom, hogy a háborgó tengerről egyik napról a másikra a szélvédett kikötőbe tudjuk őket vinni. De a lehetőséget, a biztatást és a segítséget azonnal felkínáljuk nekik. Remélem, meghallgatják a mondanivalónkat, és ráébrednek, hogy érdemes dolgozni és a felszínen tartani magukat, mert innentől lesz értelme küzdeniük. És aztán persze előbb-utóbb meg is érkezünk a kikötőbe. A kormányzásnak végső soron az a célja, hogy az emberek évről évre könnyebben és jobban éljenek, illetve, ami szintén fontos, hogy harmóniában lehessenek önmagukkal. Hogy ne oktassák ki őket állandóan, hol ideológia, hol gazdaságpolitika tekintetében, hogy ne akarják őket állandóan megreformálni, hogy ne kelljen a lábuk helyett a kezükön járni, hiszen effajta kísérleteket hajtottak végre rajtunk az elmúlt években.

– A választókban most erős az igény az elszámoltatásra. Márpedig ez az a terület, amelyre az új kormánynak kevés ráhatása lesz, viszont ez ügyben mindent a kormányon fognak számon kérni. Ezen a téren nem tart gyors hitelvesztéstől?

– Nem. Mert a kormánynak igenis erőteljes ráhatása lesz erre a kérdésre. A kormánynak vannak olyan intézményei, amelyeknek a jog és a törvényesség fenntartása a feladatuk. És ezt a munkát el is fogják végezni. Csak annyi történt, hogy jelenlegi hatalom politikusai és üzletfeleik kivonták magukat a törvények hatálya alól. Ennek vége.

– Érdekesen árnyalja a képet, hogy a Jobbik önöket is el akarja számoltatni. Megijedtek ettől?

– Egy újszülöttnek minden vicc új. A Jobbik egy fiatal párt, a támogatóik is többségükben fiatalok, valószínűleg nem kísérték kellő figyelemmel a nyolc évvel ezelőtti eseményeket. A 2002-es kormányváltás után csaknem százötven vizsgálatot kellett a polgári kormányhoz tartozó embereknek kiállniuk. Némelyik ügy több évbe telt, de kiállták ezt a próbát. Személy szerint engem több mint fél éven át citáltak mindenféle vagyonvizsgálati bizottságok elé, miközben az APEH szorgalmasan dolgozott az anyagi helyzetem felderítésén. Mindezt a szocialisták a jelek szerint már elfelejtették, a jobbikosok pedig, úgy tűnik, még nem hallottak róla. Mi tehát már átmentünk azon, amin most majd át kell menniük a szocialistáknak is. Mindezek miatt az elszámoltatást illető MSZP-s politikai aggodalmakat sajnos nem tudjuk figyelembe venni.

– A Fidesz kampányának egyik fő üzenete volt, hogy az őket támogató tábornak nem szabad megosztania a szavazatát. Ez reális veszély?

– Reális veszély volt. Most már nem az.

– Nem idegesíti önt, hogy most, amikor történelmi vereséget lehet mérni a szocialistákra, hirtelen megjelent a Jobbik, és ugyanazzal a vehemenciával támadja a mérsékelt jobboldalt, és csak a mérsékelt jobboldalt, mint a posztkommunisták?

– Nem idegesít. Dühös, türelmetlen, radikális ideológiákra fogékony közösség mindig, minden országban létezett. Van, ahol teret enged nekik a választási rendszer, van, ahol nem. Magyarország a szabad, demokratikus, nyugat-európai politikai létformát választotta. Ezzel együtt jár ez a bizonyos tíz-tizenöt százalékos szélsőséges erő, különösen egy gazdasági válság és egy nagyon rossz kormányzati teljesítmény idején. Számomra egyébként az MSZP-vel és a Jobbikkal szimpatizáló választók elsősorban magyar emberek, akik valamilyen okból a saját életük gondjaira a magukat törvények fölé helyező, levitézlett MSZP-s elittől, vagy a magukat a törvényeken kívül helyező Jobbiktól várják a megoldást. A Fidesznek mint keresztény talapzaton álló politikai erőnek képesnek kell lennie arra, hogy megértse ezeket az embereket, hogy szóljon hozzájuk, hogy legyenek számukra is javaslatai, olyan javaslatai, amelyek több sikerrel kecsegtetnek, mint a szélsőséges megoldások.

– Sokan találgatják, hogy a 2010-es Orbán Viktor miben különbözik az 1998-astól, ha ugyan különbözik. Ezt megmondani talán mégis ön a legilletékesebb. Tehát?

– Ebben a kérdésben az egyetlen mérvadó személy az édesanyám. Ő azt mondta, hogy „kisfiam, te már kiskorodban is pont ilyen voltál”.

(Forrás: Magyar Nemzet)

Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com

-ba-
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu