Orbán Viktor: "Laraktuk az új Magyarország alapjait!"
2010. September 09. 16:54A kormányfő a gazdaság további erősítését, a munkahelyteremtést, valamint a rend és a biztonság helyreállítását jelölte meg a legfontosabb kormányzati teendők között. Ebben a nehéz, ám felemelő munkában a parlamentnek és a párt parlamenti frakciójának nagy szerepe volt - idézte a miniszterelnököt Szijjártó Péter.
Szijjártó elmondta, a miniszterelnök köszönetet mondott a Fidesz parlamenti frakciója vezetésének és tagjainak "azért a munkáért, összeszedettségért", amely jellemezte ezt a korábban példátlan létszámú frakciószövetséget.
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az első gazdasági akcióterv egyszerre volt képes pénzügyi stabilitást hozni és megteremteni a hosszú távú gazdasági növekedés lehetőségét, s ezzel egy tabut döntött le. "Ugyanakkor azt sem rejtette véka alá a miniszterelnök - mondta Szijjártó Péter -, hogy még sok és nagyon komoly feladat áll előttünk annak érdekében, hogy elmondhassuk, az ország megújítását sikeresen végeztük el".
A szóvivő Orbán Viktor tájékoztatójából kiemelte, hogy a kormány politikájának középpontjában továbbra is három fő kérdés áll majd. Mint mondta, először is a gazdaság további erősítését emelte ki a kormányfő, hiszen az országnak erős, stabil gazdaságra van szüksége; ezt a világban zajló regionális és globális gazdasági folyamatok világossá teszik.
A munkahelyteremtés jelenti a legnagyobb biztosítékot arra, hogy fenn tudjuk tartani azt a szövetséget, amely a politikai középosztály és a bizonytalanabb helyzetű társadalmi csoportok között jött létre - hangsúlyozta Szijjártó Péter megjegyezve: bebizonyosodott az a vélekedés is, hogy minél többen dolgoznak, annál többre képes a gazdaság.
Szijjártó Péter elmondta, hogy Orbán Viktor a harmadik legfontosabb kormányzati teendőnek tekinti a rend és biztonság helyreállítását, s a már ezen irányban megtett lépések folytatását. Itt egyrészt a rendőrség további erősítéséről, és az emberek biztonságérzetének javításáról van szó, valamint arról, hogy az elszámoltatást tovább kell folytatni - mondta Szijjártó Péter.

A kormányfő elmondta, hogy komoly lépések történtek új munkahelyek létrehozása érdekében is. A miniszterelnök tájékoztatása szerint a parlament által elfogadott törvényekre alapuló első gazdasági akcióterv pénzügyi stabilitást hozott
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az első gazdasági akcióterv egyszerre volt képes pénzügyi stabilitást hozni és megteremteni a hosszú távú gazdasági növekedés lehetőségét, s ezzel egy tabut döntött le. "Ugyanakkor azt sem rejtette véka alá a miniszterelnök - mondta Szijjártó Péter -, hogy még sok és nagyon komoly feladat áll előttünk annak érdekében, hogy elmondhassuk, az ország megújítását sikeresen végeztük el".
A szóvivő Orbán Viktor tájékoztatójából kiemelte, hogy a kormány politikájának középpontjában továbbra is három fő kérdés áll majd. Mint mondta, először is a gazdaság további erősítését emelte ki a kormányfő, hiszen az országnak erős, stabil gazdaságra van szüksége; ezt a világban zajló regionális és globális gazdasági folyamatok világossá teszik.
A munkahelyteremtés jelenti a legnagyobb biztosítékot arra, hogy fenn tudjuk tartani azt a szövetséget, amely a politikai középosztály és a bizonytalanabb helyzetű társadalmi csoportok között jött létre - hangsúlyozta Szijjártó Péter megjegyezve: bebizonyosodott az a vélekedés is, hogy minél többen dolgoznak, annál többre képes a gazdaság.
Szijjártó Péter elmondta, hogy Orbán Viktor a harmadik legfontosabb kormányzati teendőnek tekinti a rend és biztonság helyreállítását, s a már ezen irányban megtett lépések folytatását. Itt egyrészt a rendőrség további erősítéséről, és az emberek biztonságérzetének javításáról van szó, valamint arról, hogy az elszámoltatást tovább kell folytatni - mondta Szijjártó Péter.
Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com
[matesz]