Orbán Viktor beszédében kormánya elmúlt 100 napját értékelte
2010. September 07. 14:33Felidézte: e száz nap elején a gazdaság a szakadék szélén volt, és iszonyatos számokat láttunk a munkanélküliség és az államadósság terén. Ez a száz nap - Orbán szerint - arra volt elég, hogy „a káosz és szétesés után erős és magabiztos ország alapjait rakjuk le".
Először fordult elő Magyarországon, hogy a kormány programja egyenlő a kormányzó párt választási programjával, a kormány így egy valóságos programra kapott felhatalmazást a magyar néptől. „Mostantól egyetlen politikus sem takarózhat azzal, hogy a kormányzás más, mint a választás" - hangsúlyozta.
Ez a 100 nap a megújuló Magyarország első 100 napja is - emelte ki. A nemzeti együttműködést építve megújították a közigazgatást, a gazdasági és az erkölcsi rendszert is, melyet reményeik szerint az alkotmány foglal majd egybe. Korszerűbb kormányzási struktúrát hoztak létre - tette hozzá, és emlékeztetett: az elmúlt 100 nap alatt már 55 törvényt fogadott el a parlament, 4 évvel ezelőtt csak 19-et.
Emlékeztetett: ez a kormány 100 nap alatt többet tett a nemzeti ügyek kérdésében, mint az elmúlt 8 évben tett a szocialista kormány.
Orbán Viktor beszédében kormánya elmúlt 100 napját értékelte Budapesten
A kormány ezért csökkentette a társasági adót, minden korábbinál alacsonyabb szja-t vezet be, eltörölt tíz adófajtát, és negyven százalékkal csökkentette a vállalkozások számára szükséges engedélyek számát - sorolta a miniszterelnök. A további, a vállalkozókat segítő intézkedések között említette a Széchenyi-kártya kibővítését, az új Széchenyi-tervet, a magyar vállalkozások könnyebb részvételét a közbeszerzésekben, valamint a körbetartozások felszámolása érdekében hozott döntéseket. Mint mondta, félmillió, a mezőgazdaságban és az idegenforgalomban dolgozó ember életét könnyítette meg a kormány az alkalmi munkavállalás egyszerűsítésével és ésszerűsítésével. A gazdák számára az új kistermelői rendelettel a könnyebb értékesítést tették lehetővé, de az ő érdeküket szolgálja a másodlagos élelmiszer-biztonsági vizsgálat bevezetése, továbbá a termőföldet védő új szabályozás. Utóbbi kapcsán Orbán úgy fogalmazott, hogy amennyiben Brüsszel nem támogatná a földmoratórium meghosszabbítását, a „spekulánsok akkor sem fognak Magyarországon földet venni".
A munkát épp csak elkezdtük, leütöttük az első útjelző táblát - mondta, hozzátéve: mindenki személyes hozzájárulásával épül fel Magyarország
A szociális intézkedések között sorolta fel a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását, a jelzáloggal terhelt devizahitelezés megtiltását, a nehéz helyzetű emberek érdekében tevékenykedő civil szervezetek támogatásának helyreállítását, az adományozás adómentessé tételét. Orbán a fontos intézkedések között említette a gázár- és távhőtámogatás meghosszabbítását és a hatósági ár bevezetését. Kiemelte az adórendszeren kívüli jövedelem létrehozását.
Orbán elmondta, hogy az elszámoltatás tétje nem a múlt, hanem a jövő. A rendszerváltoztatást követően, 2011-ben sor kerülhet az új alkotmány megalkotására és elfogadására - tette hozzá. A miniszterelnök kijelentette: a demokratikus intézmények helyreállítására olyan döntés született, amelyet máshol nem említenek meg.
A miniszterelnök felidézte: megszüntettük azt a gyakorlatot, hogy a kormány a bűnözők oldalán áll, és nem az áldozatokén. Korábban a hatalom is mindig talált valamilyen mentséget a bűnözők oldalán, míg most mi a törvénytisztelők oldalára álltunk - tette hozzá. „Bevezettük a három csapás törvényt, szigorúbban büntetjük a rendőrök és a pedagógusok elleni cselekményeket, szigorítottuk a magánlaksértés bűncselekményét.
Az egészségügy kapcsán a miniszterelnök kijelentette, hogy itthon akarják tartani az orvosokat, ami sokkal nehezebb, mint sokan képzelik.
Szerinte az elmúlt száz napban az emberek belátták, hogy először az alapokat kell leraknunk, ennyi idő alatt nem fog mindannyiunk élete gyökeresen megváltozni. Száz nap arra volt elég, hogy lerakjuk annak az országnak az alapjait, amelynek a megteremtésére felhatalmazást kaptunk - fűzte hozzá.