Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.19. - Friday, Emma napja van.

Belföldi hírek

Nyilvános lesz az önkormányzati cégek vezetőinek fizetése

2009. September 05. 13:46
Nyilvános lesz az önkormányzati cégek vezetőinek fizetése
Több önkormányzati cég vezetőjének eddig is nyilvános volt a fizetése, azokon a településeken pedig, ahol nem, ott szeptember 15-én eleget tesznek a közzétételre vonatkozó rendeletnek - derült ki az MTI országos összeállításából.
Az MTI azért kereste meg az önkormányzatokat, mert a kormány rendeletben írta elő, hogy szeptember 15-ig nyilvánosságra kell hozni az állami és önkormányzati vállalatok vezető beosztású munkavállalóinak, és a menedzser szerződéssel rendelkezőknek a fizetését, jutalmait, valamint a jogviszony megszüntetése esetére járó juttatásaikat is. Ezt követően minden évben az éves mérleg elfogadása után kell a frissített adatokat nyilvánosságra hozni.

Bács-Kiskun megyében Kecskeméten eddig is nyilvános volt az önkormányzati cégvezetők fizetése és egyéb juttatása, Kiskunhalason azonban csak részben volt nyilvános a különböző juttatások összege. Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét gazdasági ügyeiért felelős alpolgármestere elmondta: az önkormányzat tulajdonában lévő cégek vezetőinek eddig is nyilvános volt a fizetése, prémiuma és az esetleges végkielégítése, mert a város közgyűlése nyílt ülésen tárgyalta az erről szóló előterjesztést. Kiemelte: a pénzügyi bizottság nyílt ülésén tárgyalják meg a munkaszerződéseket, a vezetők bérét, a cégek üzleti terveivel együtt a prémiumfeltételeket, majd ezek alapján készül az előterjesztés, amit a közgyűlés nyílt ülésén tárgyalnak meg a képviselők.

A közgyűlés minden évben újra tárgyalja a társaságok üzleti tervét, így nyomon követhető a város minden polgára számára a vezetők fizetése és prémiuma. Kecskeméten a szemétszállítást, a víz- és csatornaszolgáltatást és a távfűtést is a város tulajdonában lévő cég végzi. Az önkormányzat üléseit a helyi televízió élőben közvetíti, majd egy alkalommal megismétli.

Lukács László, Kiskunhalas alpolgármestere beszámolt arról, hogy elméletileg eddig is nyilvános volt az önkormányzati cégek vezetőinek bére és egyéb juttatása. A képviselőtestület ugyan zárt ülésen tárgyalta a cégvezetők juttatásait, de egy helyi rendelet alapján, a gazdasági társaságaink honlapjain ezeket nyilvánosságra kellett hozni. "Eddig azonban nem minden cégünk tette azt meg, de a kormányrendelet értelmében ezeket az adatokat szeptember 15-éig nyilvánosságra kell hozni, amiért a jegyző a felelős" - mondta.

Nógrád megyében Salgótarján megyei jogú város és Balassagyarmat önkormányzata is honlapján teszi majd közzé az önkormányzati vállalatok bérezési adatait, de arra még nem tudtak egyértelmű választ adni, hogy ki kezeli a csak részben tulajdonolt cégek fizetési információit. Az ügyvezető igazgatók és a felügyelő bizottságok juttatásait a honlap részeként működtetett közadattárban teszik közzé - mondta Kádár Zsombor, Salgótarján főjegyzője. Salgótarján önkormányzatának négy, száz százalékos tulajdonú szolgáltató cége van, ezek egyike nonprofit társaság, ennél az fb tagjai nem kapnak díjazást. A több önkormányzat által tulajdonolt Salgótarján és Környéke Vízmű Kft. adatai vagy a város, vagy a vízmű honlapján jelennek majd meg.

Balassagyarmat önkormányzata a honlapján közli majd a három, száz százalékban önkormányzati tulajdonú cég vezetőinek fizetését, valamint a Munka törvénykönyve szerint megállapított jutalmakat, illetve juttatásokat - közölte Csach Gábor alpolgármester. Az önkormányzat még két másik cégben érdekelt 25, illetve 61 százalékos tulajdonrésszel, ezekről az alpolgármester azt mondta: várhatóan saját honlapjukon jelentetik meg az adatokat. Az öt balassagyarmati cég felügyelő bizottságai díjazás nélkül dolgoznak, juttatást csak a Nyugat-Nógrád Vízmű Kft. fb-elnöke kap. Csach Gábor hangsúlyozta: kötelezni fogják a hivatal dolgozóit és a jogászokat a kormányrendelet betartására.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat honlapján már szeptember 1-jén nyilvánosságra hozta az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok vezetőinek díjazását. Az összeállítás összesen nyolc gazdasági társaság tizenhárom tisztségviselőjének - a részvénytársaságok igazgatósági tagjainak és elnökének, valamint a Kft.-k ügyvezetőinek - díjazását tünteti föl. A szegedi önkormányzat honlapján hozza nyilvánosságra a tulajdonában álló cégek vezetőinek fizetését - közölte az MTI érdeklődésére Vécsey Ágnes szóvivő. Hozzátette: mivel a tizennégy száz százalékban önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság többsége Kft., illetve Non-profit Kft. formában működik, így várhatóan az elsőszámú vezetők jövedelme lesz nyilvános.

(Forrás: fidesz.hu - mno.hu)

Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com

-ba-
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu