Belföldi hírek

H I R D E T É S
2019.06.26. - szerda, János napja van.

Belföldi hírek

Nyílt levél Bajnai Gordonnak

2009. augusztus 17. 16:12
Nyílt levél Bajnai Gordonnak
Dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Önkormányzat elnöke nyílt levélben fordult Bajnai Gordon miniszterelnökhöz.
Miniszterelnök Úr!

Remélem nem zavarom így nyáridőben!

Az éppen ezer éves Fejér megye Közgyűlésének elnökeként szólok újra Önhöz. Talán rémlik Önnek Fejér megye, tudja itt található az a Velencei-tó, amely oly csábító  terület bizonyos baráti befektetőik számára. Ugye emlékszik már, hiszen ezt a beruházást nyilvánították Önök – Gyurcsány hattyúdalaként – kiemelt fontosságú, államilag támogatott projektté. Pedig tudja, mi lehetne inkább az Önök féltő, óvó tekintetével vigyázott beruházás?

Segítek: nem a sukorói kaszinófalanszter, hanem a Fejér Megyei Szent György Kórház, amelyben orvosaink és  ápolóink minden áldott nap embereket gyógyítanak egyre szörnyűbb körülmények között, amit az Önhöz hasonló – nyilván elitkórházakhoz szokott – „kiválasztottak” el sem tudnak képzelni. Igen, embereket gyógyítanak és mentenek, lassan reményvesztetten, hogy valaha is jobb lesz a helyzetük, hónapok óta bizonytalanul, mert még azt sem tudják, nyert e kórházuk azon az uniós pályázaton, amelyet Önök felügyelnek, s amely az utolsó esélye lehetne ennek a kivéreztetett egészségügyi intézménynek.

balogh_ibolya_400_860_20090817160759_534.jpg

Dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Önkormányzat elnöke

Kapaszkodjon meg! Nem csak a kórház dolgozói, de én - az intézményt fenntartó megyei önkormányzat elnöke - sem tudom hogy áll a pályázatunk. Az Ön híres „szakértő” csapata ugyanis arra is képtelen, hogy bennünket – érintetteket – hivatalosan tájékoztasson. Az első – hónapokkal ezelőtt nyilvánossá vált – „rangsor” szerint, szakmailag kifogásolhatatlan pályázatunk – és ezzel 1,1 millió ember – tartalék listára került, teljesen jogtalanul. Később, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján a befutók között sorolták kórházunkat. Ám hivatalosan még mindig nem tudjuk, kinek higgyünk! A pályázat fejlesztési, második fordulós szakasza, és a végleges pályázat benyújtásának határideje mindeközben vészesen közeleg.

Csak nem arra megy ki a játék, hogy addig altassanak bennünket, hitegessenek, és fenyegessenek, míg végül lecsúszunk az összes határidőről? Tudja én nehezen tudom feldolgozni az igazságtalanságot, és nem szokásom alkudozni.

Persze, tudom én Bajnai úr, nem sokról: csak úgy tízenegynéhánymilliárd forintról van szó. Talán ez az összeg nem éri el az Ön és barátai ingerküszöbét, de az itt élőknek, a kórházuknak ez nagyon sok pénz! Olyan sok, hogy igazunkkal az Európai Unió Csalás elleni hivatalánál (OLAF) már panasszal is éltünk e súlyosan jogsértő eljárás miatt.

Erre a drasztikus lépésre az Önök tehetetlen, szakmaiatlan, végtelenül amatőr – vagy talán tudatos? – hozzáállása késztetett bennünket. Természetesen nem a többi pályázót szeretnénk ellehetetleníteni, s elhiheti, nem szívesen keltjük hazánk rossz hírét az Unióban, de más eszközünk – hála az Önök módszereinek – sajnos nem maradt. Talán még nem késő, még utasíthatja kormánya tagjait, hogy a pólus kórházak pályázatának ügyében igazságos és főleg jogszerű döntést hozzanak!

Tudjuk, Önnek nincsenek hosszú  távú miniszterelnöki ambíciói, de mi – még itt élő  emberek – jó előre szeretünk tervezni megyénk dolgait illetően.

Higgye el, mindannyiunk számára nyilvánvaló  hogy a pályázat eredménytelenségének következményeiért a térség alkalmatlan szocialista országgyűlési képviselőinek és a Gyurcsány-Bajnai kormányok tagjainak vállalniuk kell majd a felelősséget.

Nincs jó hírem, először a tükörbe, aztán a választók szemébe kell majd nézniük.

További szép nyarat kívánva:

Dr. Balogh Ibolya
a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke

(Forrás: Fejér Megye Online)

Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com

-ba-
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2019. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu