Nagy a tábor, színes a zászló
2010. September 14. 06:00„A kétharmadot a rendszerváltás alkotmánya és a választási rendszer tette lehetővé. Aki megkérdőjelezi a Fidesz kétharmados társadalmi támogatottságát, aki megkérdőjelezi demokratikus voltát, az valóban antidemokratikus módon gondolkodik, nem igazi demokrata" - fejtette ki. Akik tavasszal a Fideszt támogatták, a rendszerváltás hibáinak korrigálására szavaztak.
"Közösségek, nem csupán emberek sokasága, nem lakóhelyek, hanem otthonok kialakítása." - mondta Lázár János a Nemzeti Fórum tisztújításán
Nagy a tábor, színes a zászló - Lázár János szerint ez a Fidesz szövetségének jelmondata. „Ebben a legfontosabb szín a Nemzeti Fórum nyugalmat sugárzó színe" - fejtette ki a politikus.
Bíró Zoltán irodalomtörténész, az MDF első elnöke a Nemzeti Fórumot méltatva azt mondta: az MDF-ből kimentette a nemzeti politizálást, a demokrata fórum teljes politikai és erkölcsi megsemmisülésének idején megőrizte a lakiteleki szellemet, örökséget. A Nemzeti Fórum küldetése, hogy a kultúrában megerősítse a nemzeti öntudatot, összetartozást.
A Nemzeti Fórum tisztújításán újra Lezsák Sándort választotta elnökévé, Ékes József és Kelemen András pedig alelnök lett.
Forrás: magyarhirlap.hu