Munkát és képzést biztosítanak télen is a közfoglalkoztatási programban
2013. October 25. 10:37
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára jelentette be, hogy 200 ezren vesznek részt a téli közfoglalkoztatásban.
Kétszázezren vesznek részt a téli közmunkaprogramban
Az idén a november elsejétől 2014 április végéig tartó téli időszakban 100 ezren dolgoznak majd, további 100 ezren pedig képzést kapnak, amellyel könnyebben helyezkedhetnek majd el. Egy időben ennyien még nem vettek részt Magyarországon a programban - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára és Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára jelentették be a téli közfoglalkoztatás részleteit
Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a képzések célja, hogy a résztvevőknek lehetőséget adjanak a felzárkózásra és értékteremtő munkát végezzenek. Jelenleg mintegy 25 ezer fő vesz részt kistérségi start mintaprogramokban a mezőgazdaságban, az ő képzésük folytatódni fog.
MTI/MCOnet