Modern Vállalkozások Programja: a vártnál nagyobb az érdeklődés
2017. May 23. 12:53
A tervezett 3000 helyett 9679 magyar mikro-, kis- és középvállalkozás csatlakozott a digitális helyzetük és versenyképességük javítása érdekében indult Modern Vállalkozások Programja - Vállalkozz digitálisan! elnevezésű projekthez.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésében megvalósuló program eddigi eredményeiről Parragh László, a kamara elnöke tartott sajtótájékoztatón, melyen hangsúlyozta, a magyar vállalkozások kezdik érteni, fontos az informatika bevezetése és fejlesztése. Elmondása szerint eddig a jelentkezők közel felét világították át, közülük 3517 vállalkozásnak ítélték oda a digitálisan felkészült vállalkozás minősítést, ami azt jelenti, hogy képesek rendszerük továbbfejlesztésére és ebben érdemes is segíteni a cégeket.
A vártnál jóval nagyobb az érdeklődés a Modern Vállalkozások Programja iránt, a tervezett háromezer helyett közel tízezer kkv csatlakozott
A program keretében az országos infokommunikációs tanácsadói hálózat szakemberei mérik fel a vállalkozások informatikai felkészültségét, építenek fel fejlesztési stratégiát, majd javaslatot tesznek olyan digitális eszköz vagy szolgáltatás beszerzésére, melyekkel a cégek kiválthatják a hagyományos papír alapú feladatvégzést, vagy a meglévő, korszerűtlenné vált informatikai megoldások válnak lecserélhetővé.
/T.D.