Mesterséges intelligencia modult fejleszt az SZTE
2023. February 10. 14:52
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói újra a mesterséges intelligenciát alkalmazzák.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Magyarország egyik legfejlettebb felsőoktatási intézménye. A szegedi egyetem már régóta nagy hangsúlyt fektet a jövő technológiákra és a mesterséges intelligenciára, idén pedig már a második olyan fejlesztést indítják el, amely a mesterséges intelligencián alapul.
Az intézmény kutatói egy olyan szoftveres megoldást hoznak létre, amely megkönnyítheti Magyarországon a gerincgyógyászatot érintő vizsgálatokat és a pontos diagnózisok felállítását. Az innováció mérföldkőt jelenthet a hazai egészségügy fejlődésében.
A módszer az egészségügyet is megreformálhatja
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei egyébként az IFUA Horváth & Partners Kft. kutatóival, valamint a Budai Egészségközpont Kft. egészségügyi munkatársaival működnek együtt a projekt sikeressége érdekében.
Az innovációt körülbelül 1,2 milliárd forintból hajták végre a partnerek, fő céljuk pedig, hogy megreformálják a betegségek felismerését a gerincgyógyászatban. Ezt a célt egy olyan orvostechnikai rendszer létrehozásával kívánják végrehajtani, amelyet a mesterséges intelligencia vezérel.
A fejlesztés nem csak a betegségek korai felismerését teszi lehetővé, hanem javítaná a páciensek gyógyulási esélyeit, hatékonyabbá tenné a gyógyítási módokat, mindezek mellett pedig javulna az orvosok és betegek közötti kommunikációs kapcsolat, amely a jövőben a magyar egészségügy javulását eredményezheti.
Forrás: MTI
CS.SZ.